Gazdaság
Nincsenek veszélyben a magyar mozik
Bezár a világ második legnagyobb mozihálózata, a koronavírus-járvány miatt a nagy amerikai stúdiók elhalasztották a premiereket, 45 ezer ember vált munkanélkülivé

A világ második legnagyobb mozihálózata, a Cineworld bezárta mozitermeit a múlt héten – adta hírül a Reuters. A hír szerint az Egyesült Királyságban 127 termet érint a döntés, míg az Amerikai Egyesült Államokban ez a szám 536. A döntés következtében 45 ezer ember vált munkanélkülivé, és a legjobb forgatókönyv szerint is csak december közepén nyithatnak újra. A vállalat azért kényszerült meghozni ezt a döntést, mert a stúdió a legújabb Bond-film (Nincs idő meghalni) bemutatóját, amelyet idén novemberre terveztek, a dolgok jelenlegi állása szerint egy évvel eltolta. Ennek oka, hogy a tavaszi bezárások óta sem engedélyezte a kormányzó a New York-i, illetve kaliforniai mozitermek megnyitását. Ezek adják egy film bevételének legnagyobb részét, és mivel ezek a mozik még egy ideig biztosan zárva tartanak, a stúdió elesne a kasszasikerek bevételének tekintélyes részétől.
A Cineworld cégcsoport tagja a hazánkban működő Cinema City, akik megerősítették, hogy itthon nem ilyen kilátástalan a helyzet. Buda Andrea, a Cinema City marketing- és PR-igazgatója lapunk érdeklődésére elmondta, hogy a cégvezetés döntésének értelmében a közép-európai régióra más szabályok vonatkoznak. Magyarországon csak abban az esetben kell számítani a mozitermek bezárására, ha az ország kormánya úgy dönt, hogy ezt elrendeli – tette hozzá. Beszámolt arról is, hogy hazánkban azért kedvezőbb a helyzet, mert Amerikával ellentétben nálunk nagy népszerűségnek örvendenek az európai és a hazai gyártású filmek is. A vezetőség egyeztetett a magyar forgalmazókkal, és azt az információt kapták, minden héten várható új film minden zsánerből, de akár középkategóriás hollywoodi stúdiófilmekre is lehet számítani, így nem kell tartani attól, hogy ne lenne tartalom. A pandémia a magyar mozitermeket sem kímélte, visszaesés akkor volt tapasztalható, amikor kötelezővé vált a zárt helyeken a maszkviselés – tette hozzá az igazgató. A koronavírus megjelenése előtt heti négy–hét premier volt, ez a szám most kettő–háromra csökkent.
Az itthoni cégvezetés ugyanakkor bizakodó, olyannyira, hogy a közelmúltban nyitották meg legújabb mozirészlegüket a Mammut I. bevásárlóközpontban, amely korábban 2016 szeptemberében bezárt, mert a mozihálózat nem tudott megállapodni az új szerződés feltételeiben. A Mammut I. minden terme teljes felújításon esett át – írja a sajtóközlemény –, sőt az egyik terem Dolby Atmos hangrendszert kapott. Kicserélték a székeket és a vásznakat is. Az öt multiplex terem mellett kialakítottak három VIP-mozitermet is, ahol a kényelmes bőrfotelek mellett korlátlan étel- és italfogyasztás is jár a nézőknek.