Gazdaság

Tizenkettedszer rendezik meg az Európai hulladékcsökkentési hetet

Tizenkettedik alkalommal rendezi meg az idén az Európai Bizottság szakmai szervezete az Európai hulladékcsökkentési hetet november 21-29. között - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára kedden Budapesten.

Tizenkettedszer rendezik meg az Európai hulladékcsökkentési hetet
Szelektív műanyag hulladék A.K.S.D. Városgazdálkodási Kft. Vértesi úti telephelyén, Debrecenben
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Boros Anita elmondta, a 2009-ben indult Európai hulladékcsökkentési hét nemcsak a hulladék csökkentésére, hanem az újrafelhasználásra és az újrafeldolgozásra is felhívja a figyelmet.     A programhoz bármely tagállamból bárki csatlakozhat - közigazgatási szervek, vállalkozások, magánszemélyek vagy civil szervezetek -, aki a hulladékgazdálkodás és a hulladékcsökkentés területén környezettudatosságra törekszik.

Magyarország évek óta részt vesz a programokban, 2019-ben 411 önkéntes akciót rendeztek országosan - mondta. Boros Anita arra buzdított mindenkit, hogy csatlakozzanak mindél több olyan programmal, amivel felhívhatjuk a figyelmet a hulladék csökkentésére, a hulladékkal való felelős gazdálkodásra és a környezet védelmére.     

A programmal arra is szeretnék felhívni a figyelmet, hogy sok olyan termék van, amit feleslegesen vásárolunk meg, ezért az államtitkár is azt kérte, vásárláskor mindenki gondolja meg, szüksége van-e az adott termékre, a csomagolásra. Boros Anita úgy fogalmazott: a magyar emberek többször is kinyilatkoztatták, hogy fontos számukra a környezetvédelem. Legutóbb a Pannon Egyetem kutatásából derült ki, hogy a magyarok több mint 95 százalékának fontos a környezet védelme, és ebben kimagasló szerepet játszik a hulladékgazdálkodás, az illegális hulladék felszámolása és a hulladék értékként való kezelése - mondta.     

A szaktárca minden olyan ötletet, akciót támogat, amellyel részt vesznek a hulladékcsökkentési hétben, az ITM is ötletbörzét hirdetett munkatársai körében - mondta az államtitkár.     

A rendezvényen Boros Anita díjakat adott át a legjobb pályázatot benyújtó dolgozókat. Az első díjat egy, a szemétszedő akciókban talált kidobott tárgyak újrahasznosításával foglalkozó pályázat nyerte el, a második helyezett energiahatékonysági tippeket foglalt össze, a harmadik pedig a papírfogyasztás csökkentésére hívta fel a figyelmet.
 

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom