Gazdaság

Ismét visszatér a kedvezményes adózási forma

Azok a vásárlók, akik az elmúlt időszakban 27 százalékos áfakulccsal vettek új lakást, már most több millió forintos árcsökkenésnek örülhetnek, és a drágulás is megállhat

Új lendületet kaphatnak a lakásépítések a 2022 végéig ismét bevezetendő kedvezményes, ötszázalékos általános forgalmi adónak (áfa) köszönhetően. Az Orbán-terv részét képező intézkedés az ingatlanpiacra is kedvezően hathat.

Ismét visszatér a kedvezményes adózási forma
A nagyvárosi új ingatlanok drágulásának véget vethet a kedvezményes lakásáfa
Fotó: MH/Katona László

Visszatérhet az elmúlt négy évben tapasztalt lakásépítési lendület az ismét életre hívott kedvezményes, ötszázalékos lakásáfának köszönhetően – derül ki az Ingatlan.com tegnap közölt elemzéséből. Emlékeztetnek, 2016 elejétől 2019 vé­géig már korábban is érvényben volt a kedvezményes áfakulcs, és ez nem csak a lakásépítési kedvet erősítette az országban, de a megépült lakások száma is megtriplázódott. Míg 2015-ben csak 7612 új lakást adtak át, 2019-ben viszont már több mint 21 ezer lakás épült. A nagyvárosokban elinduló rozsdaövezeti program keretében már eddig is ötszázalékos áfakulccsal számolhattak a beruházók, de ez leginkább csak a budapesti építkezéseket segítette – mondta Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Hozzátette, a legújabb bejelentés az országban épülő valamennyi lakásra vonatkozik, így a családi házak és az eladási céllal társasházi lakások építése is új lendületet kaphat.

Az Ingatlan.com szakértője szerint a kedvezményes lakásáfa árakra gyakorolt hatása attól is függ, hogy mennyire növekszik az új lakások kínálata, és a vevők milyen arányban vásárolnak saját vagy befektetési célra. A szakember azt is elárulta, hogy azok a vásárlók, akik az elmúlt időszakban már 27 százalékos áfakulccsal vettek új lakást, már most több millió forintos árcsökkenésnek örülhetnek. A 2020-ban történt áfaemelkedésből adódó kockázatok miatt a legtöbb beruházó az ingatlan nettó vételárát és a mindenkor aktuális áfa összegét kérte az előszerződésekben a vevőktől. Az áfacsökkentés miatt viszont így a vevők jóval kevesebbet fizethetnek ezekért az ingatlanokért – fogalmazott Balogh László.

Az Ingatlan.com kalkulációja szerint egy nettó negyvenmillió forintos ingatlan bruttó vételára 27 százalékos áfával eredetileg 50,8 millió forint lett volna. Ha viszont 2022 végéig befejeződik az építkezés, akkor a vevőknek csak 42 milliót kell fizetni érte.

Az Ingatlan.com adatai alapján Budapesten négyzetméterenként átlagosan 872 ezer forintot kérnek az eladók az új lakásokért és házakért. A közel háromezer ingatlant tartalmazó fővárosi újlakás-kínálat egy jelentős részében még ötszázalékos áfakulccsal számoltak az eladók, így húszszázalékos árcsökkenés nem várható. A nagyvárosi új ingatlanok drágulásának azonban véget vethet az általánosan alkalmazható kedvezményes lakásáfa.

Rövid távon is jótékony hatás


A kínálat bővülése már rövid távon várható, de a költségek alakulását az építőipari árszint fogja érdemben meghatározni: jóval kevesebb projektet indítottak a fejlesztők 27 százalékos általános forgalmi adóval, mert érezhetően kevesebb volt a vásárló – válaszolták lapunknak az Otthon Centrum szakértői. Kifejtették, érdemi árcsökkentésre akkor lehet számítani, ha valódi verseny van a kivitelezők (és az építőanyag beszállítók) részéről a projektekért, illetve ha a telekspekulációt érdemben korlátozó szabályozás jelenik meg. Várhatóan több lefékezett terv újra megindul, hiszen ezek a nagyobb lakásszámú fejlesztések több lépcsőben valósulnak meg, és az újabb ütemeket halasztották, vagy lelassították a fejlesztők. Ez igaz az azonnali fejlesztésbe vonható rozsdaövezeti területekre is, ahol szintén lendületet kaphatnak az építkezések.
(MOA)

Kapcsolódó írásaink

Stagnálnak az albérletárak

ĀA családosok körében amúgy is népszerű nagyvárosi agglomerációknak lökést adotta koronavírus-járvány első hulláma, a fiatalok ugyanakkor szívesebben választják a várost