Gazdaság
Erősebb magyar jelenlét a külpiacokon
Az állam pályázat révén támogatja azokat a cégeket, amelyek nemzetközi szinten is megmutatnák szakértelmüket

Komoly kormányzati támogatást kapott a hazai építőipar egyik legnagyobb szereplője, ugyanis a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség közös pályázatának köszönhetően a KÉSZ Csoport tagvállalata, a KÉSZ Metaltech százmillió forintot költhet el nemzetközi jelenlétének erősítésére. A pályázat a külpiacokon történő megjelenést, a nemzetközi ismertség erősítését és az ezzel kapcsolatos reklámtevékenységet támogatja. A program olyan hazai vállalkozások számára nyújt segítséget, amelyek nemzetközi piacon is meg szeretnék mutatni szakértelmüket, illetve vissza akarják szerezni a járványhelyzetben elveszített külpiaci érdekeltségeiket.
Mint azt Barócsi Róbert, a KÉSZ Metaltech Kft. ügyvezetője elmondta, az acélszerkezet-szereléssel és homlokzatépítéssel foglalkozó vállalat egyik kiemelt célja, hogy termelésük harminc százaléka a következő két-három éven belül exporttevékenységből valósuljon meg. Szeretnék a magyar mérnökök munkáját három-öt éven belül Európa több országába is eljuttatni, és bíznak benne, hogy néhány éven belül több ország fővárosában is emblematikus épületek fűződnek a nevükhöz – tette hozzá. A cég az elmúlt években több külföldi megbízást is teljesített, ők szerelték össze a helyszínen például Riga hatalmas szabadtéri színpadának acélszerkezetét is, de több gyárat és technológiai toronyépületet is megvalósítottak már a DACH-régióban (Németország, Ausztria, Svájc).
A KÉSZ Csoport – az iparágban egyedülálló módon – az állam KEPP (Kiemelt Exportőr Partnerségi Program) partnere, amely együttműködés biztosítja, hogy nemzetközi szinten is széles körben ismert márkává fejlődjön. A Metaltech legfrissebb hazai referenciái között szerepel több befejezett, illetve kivitelezés alatt álló, nagy léptékű acélszerkezeti és homlokzatfejlesztési beruházás is.