Gazdaság

Több száz milliárd forintot hagy az ügyfeleknél a célzott moratórium

A bankok a hosszabbítás előtt azt jelezték, hogy nem egységes intézkedésre van szükség

Újabb százezreknek, közvetve pedig egymillió magyarnak jelenthet könnyebbséget a hitelmoratórium célzott meghosszabbítása. Az ügyfeleknél összesen 400–450 milliárd forint maradhat.

Több száz milliárd forintot hagy az ügyfeleknél a célzott moratórium
Céges ügyfeleknek a moratórium hosszabbítását külön kell kérvényezniük
Fotó: MH/Bodnár Patrícia

A Magyar Nemzeti Bank közlése alapján tudható, hogy 160-240 ezer családot érinthet az intézkedés, míg a céges ügyfelekről még nem láttunk ilyen számot – válaszolta lapunk megkeresésére Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezető elemzője. Hozzátette, ahogyan eddig, most sem kötelező igénybe venni a moratóriumot, törleszteni szabad.

Számításaik szerint a célzott meghosszabbítás több száz milliárd forintos nagyságrendű megtakarítást hozhat. A szakember felhívta a figyelmet: a bankok a moratórium meghosszabbítása előtt azt jelezték, hogy célzott intézkedésre van szükség, azaz nem a mindenkire kiterjedő meghosszabbításra. Az újabb intézkedéssel ez történt, nem mindenkit egységesen érint a moratórium, csak egy-egy kockázatosabb helyzetben lévő társadalmi csoportot. A bankok a bejelentés után még nem értékeltek részletesen, megvárják a jogszabályokat. Rövid kommentárokból az derült ki, hogy a szelektív meghosszabbítást üdvözlik, de talán célszerűbb lett volna a lakossági oldalon is igényléshez kötni a meghosszabbítást – tette hozzá az elemző.

Szerinte, bár nem valószínű, extrém esetben előfordulhat olyan, ha például valaki újonnan veszíti el munkáját, de vélhetően a többség nem ebbe a kategóriába tartozik. Ismert, a programból való ki-, illetve belépés szabad, az év végéig bárki élhet vele, és akár többször is újraindíthatja, leállíthatja a törlesztést.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Facebook-videójában emlékeztetett, a célzott morató­rium a nyugdíjasokra, az álláskeresőkre, a gyermeket nevelőkre és a közfoglalkoztatottakra vonatkozik. A cégek közül azok a vállalkozások élhetnek vele, amelyek bevétele huszonöt százalékkal csökkent. Tájékoztatása szerint a családtagokkal együtt jóval több mint egymillió embert érint, a megtakarítás jövőre elérheti a 400-450 milliárd forintot.

A lakossági moratórium meghosszabbítása 752 ezer főt érinthet, 1730 milliárd forintos hitelállománnyal, ami közel 47 százaléka az eddig résztvevőknek. A vállalatoknál a 2020. évi moratóriumban lévők 15–20 százaléka, 10–12 ezer vállalkozás minősülhet sérülékenynek. A kormány döntésének értelmében 2021. jú­nius 30-ig nem mondható fel egy adós – se vállalati, se lakossági – hitele sem.

A 2020. évi lakossági hiteltörlesztési moratórium által érintett ügyfelek száma és hitelállománya (2020. augusztus)
A 2020. évi lakossági hiteltörlesztési moratórium által érintett ügyfelek száma és hitelállománya (2020. augusztus)
Fotó: MH

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom