Gazdaság

Ígéretes az uniós agrárpolitika

A tárgyalásokon leginkább azt kell figyelembe venni, hogy a gazdák számára fontos területalapú, termeléshez kötött és beruházási támogatások megmaradjanak

Háromoldalú egyeztetések formájában októberben tárgyalják meg szakmai szinten Európa közös agrárpolitikáját.

Alapvetően három elvárásnak kell megfelelnie az új közös agrárpolitikának (KAP): kellően ambiciózus költségvetés, megfelelő szakpolitikai eszközök és egyszerű, a gyakorlatban végrehajtható szabályok – szögezte le tegnap Nagy István tárcavezető az uniós mezőgazdasági miniszterek brüsszeli tanácskozását követően. A minisztérium közleménye szerint ismertette, Németország célja, hogy a tagállamok októberben elfogadják a Tanács álláspontját a KAP új szabályrendszeréről. Az állam- és kormányfők július végén megállapodtak az unió következő hétéves költségvetéséről, amelynek részeként a KAP-ra fordítható források nagyságát is meghatározták. Szintén kiemelt jelentőségű, hogy a magyar részesedés arányát sikerült megőrizni, aminek eredményeképp az elkövetkezendő hét évben a magyar agrárium több mint tizenkétmilliárd euró uniós forráshoz jut.

A szakpolitikai kérdésekről a tagállamok agrárminiszterei döntenek majd, a tervek szerint a Mezőgazdasági és Halászati Tanács október 19–20-i ülésén. „A hátralévő, keménynek ígérkező tárgyalások során azért küzdünk majd, hogy a magyar gazdák számára kiemelten fontos, területalapú, termeléshez kötött, valamint beruházási támogatások az új időszakban is megmaradjanak. Szintén komoly vitára lehet majd számítani az átmeneti nemzeti támogatások továbbvitelével kapcsolatban, amelyek olyan érzékeny ágazatoknak biztosítanak kiegészítő támogatást, mint a húsmarha, az anyatehén, a tej vagy az anyajuh” – emelte ki Nagy István.

A KAP-reformra vonatkozó tanácsi álláspont elfogadásával párhuzamosan az Európai Parlament is kialakítja a saját álláspontját. Ezt követően kezdődhet meg a KAP-egyeztetések végső szakasza, amikor a Tanács, az Európai Parlament és az Európai Bizottság háromoldalú tárgyalások keretében próbál végső megállapodásra jutni – tette hozzá az agrártárca.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom