Gazdaság

Közúti vizsgálat a tisztább levegőért

Mosóczi László: Idén az első fél évben Magyarországon nőtt leginkább az alternatív hajtású autók száma Európában

Környezetvédelmi akcióban vizsgálják a héten hatóságok négy nagyvárosban a gépjárművek műszaki állapotát.

Közúti vizsgálat a tisztább levegőért
„Minden második autóbusz környezetbarát lesz”
Fotó: MH/Purger Tamás

Tegnaptól szeptember 25-ig környezetvédelmi vizsgálatot végeznek a közutakon a hatóságok Budapesten, Debrecenben, Győrben és Szegeden, naponta változó helyszíneken. A közúti akcióban a területileg illetékes Közlekedési Felügyeletek összesen mintegy 600-700 mérést végeznek el – jelentette be tegnap Mosóczi László az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára. Mint elmondta, a kirívóan rossz beállítású, erősen szennyező gépkocsival közlekedőknek két hónapon belül időszakos műszaki-környezetvédelmi vizsgálaton kell megjelenniük járművükkel, addig a szükséges javításokat el kell végeztetniük autójukon. Az ITM által támogatott és a Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. szervezésé­ben lebonyolított akció a környezetbarát, energiatakarékos gépkocsihasználat fontosságára hívja fel a közlekedők figyelmét, a járművezetők az ellenőrzés alatt megismerik autójuk állapotát. A vizsgálat idén zajméréssel is bővül.

Mint arra az államtitkár felhívta a figyelmet, fokozottan oda kell figyelni a személygépkocsik műszaki állapotának rendszeres ellenőrzésére és javítására, mert ezzel akár negyven-hatvan százalékkal csökkenthető az adott jármű okozta szennyezés. Ez azért is fontos, mert a magyarországi üvegházhatású gázkibocsátás ötödéért a közlekedési szektor, ezen belül 98 százalékban a közúti közlekedés felel.

A káros szennyezőanyag-kibocsátás csökkentéséhez nagyban hozzájárulhat a jelenlegi gépkocsipark korszerűsítése, frissítése. Ugyanakkor viszont tény, hogy részben a használt járművek megélénkült behozatala miatt a több mint 3,8 milliós hazai járműállomány átlagos életkora meghaladja a 14 évet. A kormány 2016 óta össze­sen több mint tízmilliárd forinttal támogatta a tisztán elektromos meghajtású gépjárművek beszerzését. A legutóbb meghirdetett, ötmilliárd forintos támogatási kampány iránti igényt jól jellemzi, hogy egy nap alatt kimerült a keret, így a szakminisztérium a napokban jelentette meg az újabb, 883 millió forint értékű kampányát a tisztán elektromos meghajtású járművek vásárlásához. Idén az első félévben az uniós tagállamok közül Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a forgalomba helyezett alternatív hajtású autók száma. A Zöld Busz Programban a helyi közösségi közlekedésben az elektromos buszok beszerzését tízéves időtávban 36 milliárd forinttal támogatja a kormány. Így a tervek szerint 2030-ra minden második autóbusz környezetbarát lesz a nagyvárosok helyi közlekedésében.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom