Gazdaság

Újabb jelentős források vállalkozásfejlesztésre

A támogatások nem a hagyományos rendszer szerint fognak működni

Bemutatták a 2021–27-es európai uniós források várható felhasználását, még folynak a tárgyalások Brüsszellel.

Újabb jelentős források vállalkozásfejlesztésre
György László államtitkár
Fotó: MH/Bodnár Patrícia

Soha nem látott méretű források érkeznek a magyar gazdaságba a vállalkozások fejlesztésére  a 2021–2027-es európai uniós pályázati ciklusban – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára Dunakeszin. György László a vállalkozásoknak tartott tájékoztatót, ahol bemutatta a 2021–27-es európai uniós források várható felhasználását. Jelezte: még folynak Brüsszellel a tárgyalások, ezért egyelőre nem szeretnének a pályázati források nagyságáról számokat mondani. Elmondta viszont, hogy a magyar kormány tervei szerint lesznek úgynevezett tömegpályázatok, amelyeket negyedévente hirdetnek meg, és ezekről 3-4 hónap alatt döntések is születnek.

Tájékoztatása szerint a pályázatok nem a hagyományos rendszer szerint fognak működni, nem kell külön eszközre, foglalkoztatásra, digitalizációra, energiahatékonyságra, képzésre és más fejlesztési célokra pályázni, hanem csak magára a beruházásra. Kitért arra is, hogy a pályázatok transformers pályázatok lesznek, ami azt jelenti, hogy a támogatói összeget a támogatói okirat kiállítása után egyben odaadják a vállalkozásoknak, egyelőre hitel formájában, és amint teljesülnek a feltételek, a finanszírozás vissza nem térítendő támogatássá alakul. Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára és a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a magyarországi kkv-k adják az ország gazdaságának a gerincét, és biztosítják a munkahelyek nagy részét.

Kapcsolódó írásaink