Gazdaság

Jelentősen csökkent a magyar turisták által eltöltött vendégéjszakák száma

Egyénileg utaztunk Horvátországba

Az év első nyolc hónapjában 222 ezer magyar turista 1,3 millió vendégéjszakát töltött Horvátországban, ami a múlt év ugyanezen időszakában realizált eredmény 43 százaléka – közölte tegnap Ivana Herceg, a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletének igazgatója.

Mint azt közleményében írta, a magyar turisták és az általuk realizált vendégéjszakák száma júliusban és augusztusban volt a legmagasabb, ekkor csaknem egymillió magyar vendégéjszakát regisztráltak. A magyar turisták és az általuk realizált vendégéjszakák számát tekintve a három legnépszerűbb horvát megye: Tengermellék-Hegyvidék, Split-Dalmát, valamint Zadar megye – emelte ki. Megjegyezte, hogy a többi tengerparti megyéhez képest a legkisebb visszaesést Dubrovnik-Neretva megye produkálta, ami a lengyel LOT légitársaság 13 évnyi szüneteltetést követően idén újraindított Budapest–Dubrovnik járatnak is köszönhető. A magyarok a legtöbb vendégéjszakát a következő üdülőhelyeken töltötték el: Vir, Crikvenica, Rovinj, Rab, Lopar, Medulin, Krk, Vodice, Porec. A hajós turizmus egyre nagyobb népszerűségnek örvend a magyarok körében, így nem meglepő, hogy júliusban 16 százalékos növekedést mértek ebben a szegmensben 2019 júliusához képest. Az egyéni és szervezett utak arányát tekintve továbbra is az egyéni utak tarolnak, a szervezetten Horvátországba látogató vendégek aránya mindössze húsz százalék. Az első nyolc hónapban Horvátországot csaknem hétmillió turista kereste fel, akik összesen csaknem 48 millió éjszakát töltöttek el. A vendégszám és vendégéjszakák tekintetében a tavalyi rekorderedményeknek idén körülbelül 53 százalékát sikerült teljesíteni.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom