Gazdaság

Nem csökkent idén az ügyfélszám a faktoringpiacon

Jó eredmény a pandémia idején

Az idei első félév a vírus és az annak nyomán bekövetkezett gazdasági visszaesés ellenére meglepően jó eredményt hozott a faktoringpiacon: a forgalom húsz százalékkal nőtt 2019 azonos időszakához képest, 1262 milliárd forintról 1515 milliárd forintra.

A Magyar Faktoring Szövetség 2020-ban tavalyhoz képest szerényebb mértékű, de további bővülést vár a piacon. A finanszírozási (hitel-) állomány hét százalékkal nőtt, 286 milliárd forintról 294 milliárd forintra az első félévben. A járvánnyal sújtott második negyedévben hatvannégymilliárd forinttal csökkent a forgalom. A vállalkozásoknak nyújtott finanszírozás is 6,2 milliárd forinttal kevesebb volt június végén, mint az első negyedév végén. Ez a hitelállomány kétszázalékos csökkenését mutatja a pandémia első hulláma idején. A félév végén 3350 ügyfél használta aktívan a faktoring nyújtotta finanszírozást, amely kétszázalékos bővülést jelent. A meglévő ügyfélállomány forgalma is csökkent, a csökkenést viszont nagyrészt pótolni tudta az új ügyfelek megjelenése – közölte tegnap a távirati iroda a szövetség adatai alapján.

Kapcsolódó írásaink