Gazdaság

Szeptembertől a Börzsönyben is jár a Kajla kisvasút

Szeptembertől az Ipoly Erdő Zrt. által működtetett kisvasút is csatlakozott a Kajla programhoz, így a Dunakanyarban újabb Kajla kisvasúttal találkozhatnak a családok - jelentette be Szentkirályi Alexandra pénteken a Pest megyei Márianosztrán.

Szeptembertől a Börzsönyben is jár a Kajla kisvasút
Szentkirályi Alexandra: Sikeres nyarat zárt a gyerekeknek augusztus végéig díjmentes utazást biztosító Kajla kampány
Fotó: MH/Purger Tamás

A kormányszóvivő a sajtótájékoztatón kiemelte: sikeres nyarat zárt a gyerekeknek augusztus végéig díjmentes utazást biztosító Kajla kampány.

Augusztus közepéig több mint 30 ezren éltek a lehetőséggel, és jelenleg csaknem félmillió Kajla útlevél van forgalomban - mondta. Hozzátette: a pecsétgyűjtés, a karikák gyűjtése a tanév kezdésével sem ért véget, hiszen a legtöbb helyszín egész évben látogatható, a családok országszerte 150 helyszínen kedvezményeket vehetnek igénybe, közel 300 helyen pedig pecséteket tudnak gyűjteni.

Elmondta: a Magyar Turisztikai Ügynökség tárgyal a Magyar Természetjárók Szövetségével, hogy a legkisebbek mellett az idősebb gyermekek számára is izgalmas kirándulási lehetőségeket biztosítsanak.

Szentkirályi Alexandra kitért rá: a vírushelyzet miatt idén különösen felértékelődnek a belföldi turisztikai lehetőségek, ez pedig erősíti a magyar gazdaságot.

A kormány adó- és járulékkedvezményekkel, a kedvező adózású SZÉP kártya lehetőséggel, a szálláshelyfejlesztési támogatásokkal is segíti a szektort - tette hozzá.

Kiemelte: kiemelkedő forgalmat zárt idén a belföldi turizmus, 1,2 millió vendég pihent idehaza, ez a múlt évhez képest 160 ezres emelkedés.

Rétvári Bence, az EMMI államtitkára elmondta, sok tízezer család választja évről-évre a kisvasutazást, hogy közelebb kerüljenek a természethez.

Hangsúlyozta, a National Geographic múlt évi gyűjtésében a világ száz turisztikai álomcélpontja között volt a Márianosztrán is áthaladó kék túra útvonal olyan célok között, mint a Grand Canyon vagy a Maldív-szigetek.

Rétvári Bence beszélt arról is, hogy az Ipoly Erdő Zrt. fejlesztései még komfortosabbá tették az erdei túrázást.

A Szob-Márianosztra-Nagyirtáspuszta-Nagybörzsöny útvonalon közlekedő új Kajla kisvasút szeptembertől szombaton és vasárnap, a nyári időszaktól pedig majd csütörtöktől vasárnapig vehető igénybe.

Kapcsolódó írásaink

Kajla-körök kisiskolásoknak

ĀA gyerekek országszerte kettőszázhatvankettő ponton gyűjthetnek pecséteket, és százötven helyen kaphatnak kedvezményeket – ismertette a kormányszóvivő

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom