Gazdaság

Drasztikusan visszaesett a beutazási korlátozások miatt a budapesti repülőtér forgalma

Újabb járatlemondások várhatók

Maximum napi háromezer utasra lehet számítani a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a kedden bevezetett beutazási korlátozások miatt – közölte tegnap a Budapest Airport (BA) kommunikációs vezetője az M1-en.

Drasztikusan visszaesett a beutazási korlátozások miatt a budapesti repülőtér forgalma
Drasztikusan visszaesett a beutazási korlátozások miatt a budapesti repülőtér forgalma
Fotó: MH/Papajcsik Péter

Valentinyi Katalin azt mondta, hogy eddig csak a Wizz Air jelentett be járattörléseket: 73-ból 12 úti célt tartanak meg. A jövő héten viszont újabb lemondások várhatók. Ismertette, hogy a repülőtéren belépéskor mindenki okmányellenőrzésen és lázmérésen esik át, valamint karanténűrlapot kell kitölteni, amely a beléptetés gyorsításáért online is elérhető és akár előzetesen, a repülőn is kitölthető. Azok, akik nem jogosultak a belépésre, tranzitzónákban várakoznak. Kedd óta kevesebb mint húsz ilyen eset volt, tünetes utas nem érkezett – tudatta. A háromezer utas azért rendkívül kevés, mert szeptemberben normál esetben naponta ötvenezer utas fordul meg a repülőtéren. Mint azt a BA közleményben tudatta, az utasok és a személyzet biztonsága érdekében folyamatos fertőtlenítő nagytakarítást végeznek a repülőtéren, emellett a személyek közötti másfél méteres távolság betartatása érdekében padlómatricákat, a tranzitterületen minden második ülésére pedig tiltómatricákat helyeztek ki. A BA kötelező maszkviselést írt elő a személyzet és valamennyi munkatárs részére a 2-es terminál utasforgalmi területein. Január óta ötnyelvű információs kiadványok tájékoztatják az utasokat a koronavírus elleni védekezéssel kapcsolatos tudnivalókról. Az utasok számára a BA az épület minden pontján automata kézfertőtlenítőket helyezett ki.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom