Gazdaság
Hazai az összes itthon árult méz
A vélelmezett mérgezéses méhpusztulások esetében köteles bejelentést tenni a károsult méhész, amit a Nébih vizsgál ki hatékonyan és szakszerűen – írta Nagy István agrárminiszter

A Magyarországon árult összes méz hazai eredetű 2015 óta, miközben a Európai Unió (EU) éves mézimportjának negyven százaléka Kínából származik – közölte a Magyar Hírlappal Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke. Kiemelte, a szervezet idei felmérése alapján a vizsgált nyolcvannyolc bolti mézből mindössze öt darab, azaz 5,7 százaléka nem felelt meg vagy problémás besorolást kapott, 2005-ben, az OMME első vizsgálatának évében viszont ez az arány hetven százalék volt, amely jelzi, biztonságban vannak a magyar mézfogyasztók. A fejlődés annak köszönhető – folytatta az elnök –, hogy az OMME évente egy vagy akár két alkalommal is elemzi az áruba bocsátott mézek állapotát, tulajdonságait, egy évtizede együttműködve a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal (Nébih). Ezáltal civil szervezetként megkönnyítik a hatóság minőségellenőrzését, az eredmény tükörkép arról, hogy a Nébih jól végzi a feladatát – mondta Bross Péter. Az elnök kifejtette, bár a százötven vizsgált akácméz harmadának alacsonyabb a fruktóz-glükóz tartalmának értéke a szakma által javasolt 1,45-nél, ez nem befolyásolja a minőséget, de jelzi, hogy a méz valóban a „természet ajándéka”, így annak műszerekkel mérhető paraméterei évről évre változnak. Ezért kell minden évben reprezentatív mintagyűjteményt készíteni akácmézből, amit az egyesület nagy mennyiségben harmadik éve, kisebb mintaszámmal tíz éve végez. A hatályos jogszabály értelmében abban az esetben lehet megnevezni a kiszerelt méz címkéjén a fajtát, ha az adott méz túlnyomórészt a megnevezett növényből származik. Esetünkben az idei gyenge akácméztermés következtében a nem sokkal 1,45 alatti fruktóz-glükóz arányú mézek is túlnyomórészt az akácról származnak – tette hozzá az OMME elnöke.
Nagy István agrárminiszter Vadai Ágnes DK-s parlamenti képviselő írásbeli kérdésére azt válaszolta, hogy 2015 második felétől kezdve a kínai méz hazai megjelenése miatt a Nébih kiemelten ellenőrzi a termékeket, minden, harmadik országból érkező méz minőségellenőrzését és minden húsz tonnás tétel nyomon követését elvégzi. A tárcavezető az OMME elnökéhez hasonlóan méltatta a hatóság munkáját, valamint kijelentette: a hazai polcokon hazai termelésű és természetes eredetű mézek vannak.
A miniszter kitért arra is, hogy napraforgó-virágzás idején a méhállományokban bekövetkezett tömeges elhullás évről évre jelentkezik. Ennek több oka lehet a gyűjtő méhek természetes elhasználódásától kezdve a méhbetegségeken át a mérgezésig. A több száz jelzés az OMME mintegy tizenháromezer tagjához képest nem tekinthető rendkívülinek. A vélelmezett mérgezéses méhpusztulások esetében köteles bejelentést tenni a károsult méhész, amit a Nébih vizsgál ki hatékonyan és szakszerűen. A napraforgó-virágzás idején idén országosan összesen mindössze két méhelhullással kapcsolatos bejelentés történt – fogalmazotta tárcavezető.