Gazdaság
Jövő hétfőig lehet jelentkezni a bértámogatási konstrukciókra
A munkahelyek teremtésére helyezi a hangsúlyt a kormány – Immár tizedik hete folyamatosan csökken a regisztrált álláskeresők száma

Újabb segítséget nyújt a kormány a vállalkozóknak – jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkára. Közölte: a munkahelyvédelmi bértámogatás keretében a kormány több mint 226 ezer munkavállalónak nyújtott támogatást – tudatta az ITM. A gazdaság védelme és újraindítása során a munkahelyek megerősítésére és új munkahelyek teremtésére helyezik a hangsúlyt, a bértámogatási programok meghosszabbítását nem tervezik – mondta. Az államtitkár kiemelte, hogy tizedik hete folyamatosan csökken a regisztrált álláskeresők száma, az elmúlt héten 2456-tal lett kevesebb. Júliusban már többen dolgoztak, mint januárban, még mindig kevesebben, mint tavaly júliusban, de 730 ezerrel többen a tíz évvel ezelőttinél – hangsúlyozta.
Beszámolt arról is, hogy jövő hétfőn jelenik meg a kamarákkal és a vállalkozói érdekképviseletekkel együtt készített vállalati fehér könyv, amelyben példákkal alátámasztva ismertetik, hogy a koronavírus-válság második fázisában milyen intézkedéseket hozhatnak a vállalkozások annak érdekében, hogy működésüket folyamatosan fenntarthassák. Hozzátette, a vállalkozásokat ismét megkérték, mondják el véleményüket az őket foglalkoztató kérdésekről, a kormányzati intézkedésekről, várakozásaikról, amire szeptember 4-ig van lehetőségük a kutatást tartalmazó linken. A weboldalon a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara az Innovációs és Technológiai Minisztériummal együttműködésben felmérést végez a hazai vállalkozások körében annak érdekében, hogy minél pontosabb képet kaphasson a koronavírus-járvány gazdasági hatásairól. A kutatásban a vállalkozók cégük üzleti helyzete mellett a járvánnyal összefüggésben bevezetett bértámogatás igénybevételéről, a vállalkozás foglalkoztatási helyzetéről számolhatnak be.