A talaj az élet maga

– A Szent István Egyetem tanszékvezetőjeként hogyan látja: a magyar felsőoktatás nemzetközi szinten hol helyezkedik el és hová fejlődhetne?

– Eddig az egész agrár-felsőoktatás elég széttagolt volt. Vannak, voltak bizonyos tudományos műhelyek, amelyek ott vannak a nemzetközi élvonalban, nem kell őket lebecsülni, sőt, de nem ez a jellemző. Ám a felsőoktatás tizenegy egyetem tizenhét képzőhelyén folyt, vegyes minőségben, általánosságban nehéz beszélni róla. Annyi biztos, hogy vannak rendkívül és vannak kevésbé színvonalas műhelyek. Hogy hová lehet pozicionálni? Azok közé tartozom, akik azt gondolják, hogy néhány éven belül meg lehet közelíteni az élvonal mögötti részt. Tíz-húsz éves távlatban pedig nagyon közel lehet kerülni a közvetlen élvonalhoz.

– Hol a legjobb most az agrárképzés a világon?

– A wageningeni egyetem Hollandiában az első a különböző listákon. De van még egy pár amerikai és kínai egyetem is az élvonalban.

– Ezt azért mondja, mert Kínában tanult?

– Nem, ezek tények. A Kínai Agráregyetem a harmadik a világranglistán. Ez egy több campusszal rendelkező egyetem, ebben hasonlít a mostani magyar elképzeléshez. És ha azt nézzük, hogy ötvenmilliárd forintnyi az éves kutatási forrása, akkor van még hová fejlődnünk.

– Ön ott tanult?

– Nem, a szintén magasan jegyzett Dél-kínai Agráregyetemen. Ott húszezer agrárhallgató van, több mint itthon összesen.

– Az itthoni összeolvadásról mi a vé­leménye?

– Remélem, hogy működni fog, jó ötlet.

– Hogyan került Kínába?

– Természetesen véletlenül. Keszthelyre akartam menni, de a felvételi tájékoztatóban akkor először meghirdettek kínai ösztöndíjakat is. Gondoltam, megpróbálom, és sikerült.

– Kínának mennyire fontos a mezőgazdaság?

– Nemzetstratégiai dolog az élelmiszerbiztonság. A mezőgazdaság mindig is kiemelt ágazat volt, több minisztérium is foglalkozik vele, van külön tárcája a földügyeknek és a klasszikus agráriumnak, és ha a talajt nézzük, a környezetvédelemnek is. Bizonytalan időket élünk, a koronavírus megmutatta, hogy két hét alatt a feje tetejére állhat a világ, és a kí­nai­ak feltöltik a készleteiket.

– Milyen irányba megy a kínai agrárium, az ottani felsőoktatás?

– Rengeteg pénzt fektetnek kutatásba. Amikor kint tanultam, a nyolcvanas évek végén, már akkor hoztak egy olyan elektronmikroszkópot az egyetemünkre, amilyenről akkor itthon még nem is hallottak. A kutatási eredményeket nagyon hamar átültetik a gyakorlatba. Ott a körkörös gazdaságot is újragondolják. A hagyományos kínai farm a Jangcétól délre áll egy rizsföldből, egy halastóból és mondjuk egy banánültetvényből. És ott a budi a halastó felett van, abból öntözik a rizsföldet és az ültetvényt is, alig megy ki anyag a rendszerből. A kínaiak látták, hogy ennek a rendszernek a hatékonysága véges, és sok kutatást végeztek, hogy ebből többet hozzanak ki fenntartható módon. Igaz, még nem megy tökéletesen, de gondolkodnak rajta, és előbb-utóbb meg fogják csinálni.

– Ön talajjal foglalkozik. A talaj hogyan kapcsolódik ide?

– Az egy főre jutó mennyiséget érdemes vizsgálni. A talajnak nagyon fontos a mennyisége és a minősége. Kínában ez különösen fontos, hiszen hiába nagy ország, a hetven százaléka nem művelhető. Mi jobban állunk, Kínában a mérőszám hétszázad hektár, ennyi jut egy emberre. Itthon fél hektár.

– Miért fontos a talajminőség?

– Mert a minőség meghatározza a jövedelmezőséget. A degradációs veszélyek, amelyekből itthon sok megjelenik – szikesedés, erózió, tömörödés, szervesanyag-csökkenés, savanyodás, lefedés – ezt a minőséget folyamatosan rombolják. A hazai földtörvény jó, de szigorúbban kellene betartatni. Kínában ez még szigorúbb. Minden településnek ki kell jelölnie egy magterületet, amit nem építenek be. Ezenkívül, ha mezőgazdasági területet építenek be, akkor máshol kétszer annyit kell művelésbe vonni.

– Miért ez a szigor?

– Mert annyira fontos stratégiai erőforrás a talaj.

– Itthon mi a helyzet? A degradációt hogyan lehet megállítani?

– Átgondoltabb területlefedéssel, a barnamezős területek preferálásával a zöldmezős beruházások helyett. Bár ezek egyre inkább előtérbe kerülnek. Az ENSZ-nek is vannak fenntarthatósági céljai, szeretnék elérni 2030-ra, hogy ne pusztuljon több termőföld, mint amennyi máshonnan termelésbe vonható. Az EU-nak is vannak hasonló ajánlásai. Sajnos azt a talajvédelmi direktívát, amit az Európai Bizottság 2006-ban kezdeményezett, és az Európai Parlament is támogatott, az
Európai Tanácsban öt ország blokkoló kisebbsége miatt nem fogadták el.

– Mi volt a magyar álláspont?

– Abszolút támogató. Nekünk jó talajadottságaink vannak, és itthon sok minden szigorúbb, mint a nyugat-európai országokban. Valószínű, hogy a magyar döntéshozók azt is belátták, hogy a talaj nem helyi érdekeltségű dolog.

– Miért?

– Mert például a rossz talajművelés erózióteredményez, és a lemosott talaj másik országban rakódik le. Az élelmiszerbiztonság szavatolása mellett a másik kiemelt talajfunkció a klímavédelem. Kevesen tudják, hogy a talajban lévő szervesszén-készlet háromszor nagyobb, mint ami a felszín feletti élővilágban megtalálható. Vannak olyan becslések, amelyek szerint a légkörben található szén két-háromszorosa van a talajban, pontosabban a humuszban. Egyébként minél magasabb a talaj szervesszén-tartalma, annál jobbak az egyéb adottságai is, ami a klímaváltozás kapcsán felértékelődik. Ha négy ezrelékkel lehetne növelni a talajok szervesszén-tartalmát, azzal ellensúlyozni lehetne a szén-dioxid-kibocsátás káros hatását. Ez nem is tűnik teljesíthetetlennek, bár ennek sikere itthon változó, részben azért, mert kevés a csapadék. Ezért nagyon jó kormányzati stratégia, hogy az öntözéssel stabilizáljuk, növeljük a termelést. Agrárpotenciálunk jobb, mint a mediterrán országoké, de öntözés nélkül rosszabb, mint az atlanti térség államaié. A művelés is nagyon fontos. Itthon a talaj minősége, a klimatikus hatás, ami évente változik és a talajművelés összessége nagyjából hasonló arányban szerepel a termésben. Van olyan év, amikor a talajok különbségét egy jó klimatikus évjárat kiegyenlíti, és van olyan, amikor egy jó vízgazdálkodású talaj nagyon jól terem, egy homoktalaj pedig alig, mert hamar kiszárad.

– Hogyan lehet a talajba szerves szenet bevinni?

– Több formában. Először is nem kell elvinni onnan, ez a legfontosabb. Amikor learatják a terményt, a szármaradványokat be kell szántani. A talajnak, úgy tűnik, ez a legjobb. A következő a szerves trágyázás – de a szerves és a műtrágya kombinációja is jó –, mert minél nagyobb a zöldtömeg, annál nagyobb a gyökértömeg is, ami aztán lebomlik. Ezt a folyamatot segíti a sekély művelés is. Aztán vannak új eljárások, a biológiai anyagokból faszénszerű porózus anyagot állítanak elő, amit beszántanak.

– Miért fontos a szerves szén?

– Jobb lesz tőle a talajélet. Egy kiskanálnyi talajban annyi élőlény van, ahány ember a Földön, ami csodálatos. Több milliárd mikroorganizmus dolgozik benne. Ehhez kapcsolódóan a biológiai diverzitás is olyan talajfunkció, amely egyre fontosabb. Ha csak azt nézzük, hogy mint korábban, úgy ezután is gyógyszerek potenciális forrása lehet a talajélet, amely olyan sokszínű, hogy nem is ismerjük jó részét. De a talaj megszűri a vizet is,
és rajta állunk.

– Akár a földön.

– Jobban, meg kell nézni a Czuczor–Fogarasi szótárt, ott a talaj első jelentése a padozat, amin állunk. A kínaiaknál például a talaj írásjele is jellegzetes, azt mutatja, hogy a földből kijön a növény, nekik kevésbé kell magyarázni, hogy a talaj nemcsak kémiai, fizikai, biológiai közeg, hanem az élet maga. A humusz és a homo szó is egy gyökből ered. A bibliai porból lettünk, porrá leszünk, azaz hogy az ember és a föld szinte egylényegű, az említett két szóban is megjelenik.

– A termőföldek fogyása mellett meg lehet valósítani a biztonságos és elégséges élelmiszertermelést? Hiszen most nagyon úgy néz ki, hogy az emberiség a nyolcmilliárdos szintet is túllépi.

– Ez nagy kérdés, ezért szükség van talajokra. Degradáció mellett ez biztosan nem tartható fenn, annak gátat kell szabni. Ha ez nem történik meg, akkor az emberiség, vagy egy része legalábbis szűkölködni fog, akár már húsz-harmincéves távlatban is.

– Ez nem túl biztató.

– Nem, de én nem szeretnék ámítani senkit. Azt azonban látni kell, hogy vannak különbségek. Magyarország mindig önellátó lesz, de sok ország nem az, importra szorul. És vannak gazdag országok, Hollandia és Japán például, amelyek importra szorulnak, és úgy tűnik, már fel is adták, hogy önellátók legyenek. Túlnépesedettek, és nincs elég termőföldjük. Szegényebb országoknál – Egyiptom, Pakisztán – lehetnek gondok, ha kevés és drága lesz az élelmiszer. A migrációs nyomás éppen emiatt lesz egyre erősebb, ha a klímaváltozás és a népességnövekedés élelmiszerhiányt indukál, akkor ezekből az országokból még többen áramlanak Európába. Hollandia és Belgium is erős szövetségi rendszerben van, mert egyébként nem meghatározó államok a világban, de emiatt, úgy tűnik, az élelmiszerbiztonságot is más dimenzióból nézik, nem leválasztva az általános katonai biztonságuktól. Úgy gondolják, ha elég gazdagok, és elég erős a katonai szövetségi rendszer, akkor nekik nem lehet bajuk.

– A szegény országok viszont bajba kerülhetnek.

– Igen, de a jövőt senki sem látja. Viszont azt gondolom, mi túl kényelmes helyzetben vagyunk és kicsit trehányan bánunk a talajainkkal, lehetne ezt a kérdést megfontoltabban is kezelni.

– Mi a helyzet Ukrajnában, ahol a legjobb minőségű csernozjom talajok vannak, és azt viszik ezertonnaszám külföldre?

– A világ legjobb talajairól van szó. Kínai kezdeményezésre fut egy ENSZ-program Fekete talajok nemzetközi hálózata címen. Ennek a lényege, hogy felbecsülték a csernozjom talajokat, amelyek nyugati kiterjedése nagyjából nálunk ér véget, bár egy kevés van még az osztrákoknál is. A keleti vége Kína keleti végében van. Ebben a térségben folyik az Amur, amit a kínaiak a Fekete sárkány folyójaként emlegetnek, mert fekete színű a beoldódott humuszanyagoktól, a Sárga folyó meg egyébként a lösztől sárga. Mindkét folyót jellemzi a talaj, amelyen áthalad. De a kínaiak azt is felismerték, hogy a feketeföldek térsége nagyon kiemelt része a világnak. Ráadásul egybeesik az Egy út, egy övezet stratégia területével is, azzal, ahol a kínaiak az új gazdasági tengelyt ki akarják alakítani.

– Talajt lehet csinálni?

– A talaj feltételesen megújuló természeti erőforrás. A talajképződés nagyon lassú folyamat, egy centi talaj kialakulásához természetes viszonyok között akár ezer év is kell. És ez a mennyiség egy év alatt eltűnhet. De az is igaz, hogy okszerű műveléssel, szervesanyag-visszapótlással lehet a talajt újra kondicionálni. A kiskertekben a komposztálással gyorsabban lehet sikert elérni, de nagyüzemi körülmények között az nem működik.

– Miért ez a nagy beépítési láz?

– Mert a pénz keresi a helyét, és sajnos igaz, hogy egy hektár ipari park többet termel, mint egy hektár szántó.

– De az ipari parkot, vagy amit ott termelnek mégsem lehet megenni.

– Ez igaz, és majd valamikor talán fordul ez a trend. Ahol van tér, ott ez nem okoz gondot. A hollandok az ipari parkokat választották. A kínaiak próbálják ezt szabályozni. Van bizakodás az emberiségben, hogy kisebb területről több élelmiszert lehet majd lehozni.

– Háromcsöves kukoricát én még nem láttam.

– És nincs évelő, ágas búza sem.

– A viccet félretéve, Kína milyen stratégiát követ?

– Sokat fektet kutatásba. Ezt célozza itthon az új Szent István Egyetemünk is. A mezőgazdaság felemelkedésének záloga a képzés és az innováció. Összehasonlításképpen: Kínában többet fordítanak erre a területre, mint az uniós programok összesen. De van egy idei nyolcvanmillió eurós uniós program, ami a közös agrárpolitika talajtani információbázisát akarja megalapozni. Ebben a giga-együttműködésben az Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani Intézete vesz részt, részletes talajtani térképeket készítenek. Ebből is látszik, hogy egyre nagyobb szerepet kap a talajvédelem, kiemelt szerep jut a produktivitás megőrzésének és a művelési eljárásoknak.