Gazdaság

Előny a saját lakást vásárlóknál

Hamar mutatkozhatnak a rozsdaövezeti akcióterv eredményei, ráadásul a koronavírus miatt építőipari kapacitások szabadultak fel, illetve szakemberek tértek haza

A rozsdaövezetekben alkalmazható ötszázalékos általános forgalmi adó (áfa) fokozhatja az építési kedvet a nagyvárosokban, a rozsdaövezeti akcióprogrammal nemcsak Budapest, hanem több nagyváros is nyerhet. Utóbbiakban az építkezések előtt kármentesítés szükséges.

Előny a saját lakást vásárlóknál
Az építési kedv fokozására a mostani piaci helyzetben szükség is van
Fotó: MH/Katona László

A rozsdaövezeti akcióterv eredményei hamar megmutatkozhatnak, ugyanis már léteznek olyan beruházások, amik folyamatban vannak, és vélhetően bekerülnek a rozsdaövezeti programba – válaszolta lapunk megkeresésére Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Kifejtette, Budapesten ilyen projektek vannak például a XI., III. vagy IX. kerületben. A többi nagyvárosban inkább olyan alulhasznosított iparterületek találhatók, ahol az építkezések azonnal nem tudnak megindulni, előtte kármentesítés szükséges.

Mint írtuk, egyes területek szinte azonnal használatba vonhatók, ezek az úgynevezett azonnali akcióterü­letek, e városrészeken akár még idén építkezések kezdődhetnek. Azok a helyek, ahol kármentesítés szükséges és nem vonhatók rögtön használatba, a középtávú fejlesztési területek kategóriájába tartoznak. Mindkét besorolásra igaz, hogy alkalmazható (lesz) az ötszázalékos lakásáfa. Balogh László kifejtette, a kedvezményes forgalmi adó fokozhatja az építési kedvet a nagyvárosokban, amire a legfrissebb lakásépítési adatok miatt szükség is van. Bár 2020 első félévében húsz–negyven százalékkal növekedett Budapesten és a megyei jogú városokban átadott új lakások száma az előző év azonos időszakához képest, a kiadott építési engedélyek száma azonban húsz–ötven százalékkal csökkent. Az emelkedő kínálat fokozhatja a versenyt a vevőkért, rá­adásul a koronavírus miatt építőipari kapacitások szabadultak fel, illetve szakemberek tértek haza Magyarországra külföldről. Ezek mind-mind az építési költségek csökkenését okozhatják, ami beépülhet az új lakások áraiba. Ennek eredményeként megfizethetőbbé válhatnak a nagyvárosokban is az új lakások, ami miatt a saját célra vásárló vevők kerülhetnek nyerő pozícióba az ingatlanpiacon a következő egy-két évben.

A nagyvárosok közül leginkább Szeged, Pécs, Komló, Kaposvár Kecskemét, Ózd, Miskolc, Hatvan, Szolnok, Nyíregyháza, Komárom, Tatabánya, Győr és Nagykanizsa barnamezős területei tekinthetők számottevőnek – tette hozzá.

Kapcsolódó írásaink