Gazdaság
Egy havi bért elvett az ellenzék
Schanda Tamás: A kormány kiemelt figyelmet fordít Magyarország kutatás-fejlesztési tevékenységének erősítésére

„Az Önök szövetségesei kormányzásuk idején elvettek egy havi bért a közalkalmazottoktól” – írta a napokban Schanda Tamás, Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára Ungár Péternek (LMP) arra az írásbeli kérdésére, hogy ki kerül még ki a közalkalmazotti státuszból. A nemzeti kormány az elmúlt tíz évben jelentős lépéseket tett a közszolgálatban dolgozók megbecsülése érdekében – folytatta válaszát az ITM államtitkára. Hozzátette, hogy az egészségügyi és az oktatási ágazatokat követően a harmadik meghatározó humánszektor, a kulturális szakterület béremeléséről is döntött a kormány.
A jogviszonyalkotással érintett kulturális és szakképzési területeken dolgozók sem kerülnek kedvezőtlenebb bérhelyzetbe annál, mint amit a korábbi közalkalmazotti státuszuk jelentett számukra. Schanda Tamás kiemelte, hogy a szakképzésben oktatók bére harminc százalékkal emelkedett idén júliustól, a kulturális szférában foglalkoztatottak pedig 2020. január 1-éig visszamenőlegesen hat százalékos béremelésben részesülnek.
A kormány a költségvetés teherbíró-képességéhez igazodva folytatja a közszférában foglalkoztatottak bérének emelését – emelte ki, hozzátéve: a kormány kiemelt figyelmet fordít Magyarország kutatás-fejlesztési tevékenységének erősítésére. Az Eötvös Lóránd Kutatási Hálózat kutatóintézet-hálózatának működésére és fejlesztésére idén a második félévben egyszeri tizenegymilliárd forint, a következő évtől beépülő jelleggel huszonkétmilliárd forint többletforrást biztosít. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy ezzel több, mint a duplájára növekszik a kutatóhálózat éves költségvetése, amelynek jelentős része a kutatói béremelésre fordítható. Mint írta, a kormány egyetértését adta további harminchatmilliárd forintnyi kutatási intézmény és infrastruktúrafejlesztés megvalósításához is.