Gazdaság
Nem számít túl magas inflációra a lakosság a közeljövőben
Isépy Tamás: Egyre népszerűbb a szuperállampapír, az állam által kibocsátott értékpapírok a legstabilabb befektetések, hiszen az államcsőd kockázata nagyon alacsony
Isépy Tamás hozzátette: a piaci szereplők és a lakosság nem számít túl magas inflációra az elkövetkező időszakban és inkább szuperállampapírt vásárol az inflációhoz kötött prémium állampapírok helyett – közölte a távirati iroda. Az állam által kibocsátott értékpapírok a legstabilabb befektetések, hiszen az államcsőd kockázata nagyon alacsony – mondta
a közgazdász, megjegyezve, hogy az állampapírok esetén a lehető legalacsonyabb kockázat mellé az átlagos banki kamatnál nagyobb hozam társul. Az államnak hasznos a lakossági állampapír kibocsátása, hiszen az emberek valószínűleg az országban költik el a szerzett kamatot, amelyből áfabevétel keletkezik – fűzte hozzá Isépy Tamás.
A Magyar Állampapír Plusz ötéves futamidővel kibocsátásra kerülő, dematerializált, sávos, fix kamatozású lakossági állampapír, amelynek alapcímlete egy forint. A szuperállampapír által megtestesített követelés a kibocsátóval szemben nem évül el. Kamatjuttatás az első évben félévente, az ezt követő években évente történik.
A kamatjuttatás napján – az utolsó, lejáratkori kamatfizetési nap kivételével – a pénzben kifejezett kamat összegével megegyező névértékű, azonos sorozatba tartozó állampapírban kerül jóváírásra a kamat a MÁP Plusz tulajdonosának értékpapírszámláján.
A futamidő végén az utolsó, lejáratkori kamatfizetési napon forintban kifejezett kamatösszegre jogosult a MÁP Plusz tulajdonosa.
A kamatfizetést követő öt munkanapos időintervallumban pedig a forgalmazók nettó százszázalékos árfolyamon – ami a névérték – plusz a visszavásárlás értéknapja szerinti felhalmozott kamaton jegyeznek vételi árat a Magyar Állampapír Plusz-sorozatra és vásárolják vissza a befektetőktől. Az ezen kívüli egyéb időszakban a forgalmazók meghatározott feltételek mellett napi vételi árfolyamot jegyeznek a sorozatra.