Gazdaság

A világjárvány következtében sok szülő kényszerült új laptopot venni

Online oktatás

A járvány okozta karanténhelyzet többféle kihívás elé állította az oktatásban részt vevő tanárokat, diákokat és a szülőket is.

A megkérdezett szülők negyedének kellett új számítástechnikai eszközt vásárolnia a koronavírus-járvány idején a kapcsolattartáshoz, erre átlagosan százhuszonötezer forintot költöttek, míg csaknem kétharmaduk vásárolt valamilyen kiegészítőt, átlagosan harminckétezer forintért – ez derült ki a Budapest Bank legfrissebb, reprezentatív kutatásából.
Az MTI-nek küldött tegnapi közleményben kiemelik: a koronavírus-járvány miatt a magyar közoktatás rekordsebességgel állt át a digitális oktatásra. A gyermekek fele laptopot, negyede asztali számítógépet, tizennégy százaléka mobilt, majdnem tíz százaléka pedig tabletet használt elsődlegesen a tanuláshoz. A másodlagos eszköz egyértelműen a mobiltelefon volt, a válaszadók hatvannégy százaléka választotta ezt az opciót. A kutatás szerint a tanárok és diákok elsősorban a Facebook Messengeren (54 százalék), a KRÉTA-n (54 százalék), e-mailben (54 százalék), valamint Facebook-csoportokon keresztül tartották a kapcsolatot. A reprezentatív online kutatást a Budapest Bank megbízásából az Ipsos Instant Research végezte ötszáz fős mintán.

Kapcsolódó írásaink