Gazdaság

Népszerű lett a vasúttársaság START Ausztria jegye

Új díjszabási rendszer

Egy hónappal a bevezetését követően már több mint 12 600 START Ausztria menetjegyet értékesített a MÁV-Start Zrt. – közölte tegnap a vasúttársaság.

A cég július elején START Ausztria néven új nemzetközi díjszabási rendszert vezetett be, amely szakít a hagyományos, nemzetközi utazásokban eddig használt kedvezménytípusokkal. A MÁV-Start tájékoztatása szerint az utasok könnyedén kiválaszthatják a számukra időben és árban megfelelő utazási lehetőséget, és azt megvásárolhatják a MÁV-mobilalkalmazással – olyan egyszerűen, mint egy mozijegyet. Ennek népszerűségét mutatja, hogy a jegyek több mint 25 százalékát a MÁV-applikációval váltották meg. Emellett július eleje óta a Hegyeshalmon keresztüli nemzetközi forgalomban utazók több mint kilencven százaléka START Ausztria jegyet vásárolt. A legnépszerűbb a bécsi és a salzburgi irány, de Kisvárdán, Sátoraljaújhelyen vagy Pécsen is vásároltak utasok jegyet olyan távoli célállomásokra, mint Bregenz, Dornbirn vagy Feldkirch.

Kapcsolódó írásaink

Összevont napijegy a Dunakanyarban

ĀHegyomlás miatt átmenetileg megszűnt a vasúti és közúti közlekedés a közelmúltban a dömösi átkelőnél, a Zebegény és Nagymaros közötti hajójáratot népszerűsége miatt bővítették