Gazdaság

Matolcsy György: Amikor két archetípus találkozik

Carmen Callil, a nyugati világ egyik legsikeresebb publicistája a személyes tulajdonságok helyes keverékéről beszélt a Financial Timesban, és arról, ezáltal hogyan lehetne megváltoztatni a világot – írta Matolcsy György jegybankelnök a novekedes.hu-n.

Matolcsy György: Amikor két archetípus találkozik
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke
Fotó: MH

Matolcsy úgy fogalmazott, ha el akarja végezni ezt a munkát, akkor bonyolultnak, brilliánsnak, egyértelműnek, vitatkozónak, nyilvánvalóan valaminek – például feministának – kell lennie. Szigorúnak kell lennie önmagával és az emberekkel szemben is, és határozottan szeretnie kell a munkáját. Úgy tűnik, ő az archetípusa azoknak az embereknek, akik a helyes irány felé terelik a világot.

Mint írta, Calill ausztrálként Londonba költözött, ahol találkozott az angol elittel, egy másik fajta archetípussal, és meglátta a brutalitást a tudatlanságot és a kapzsiságot. Az angol elit sok tagját képzetteknek, de nem intelligensnek tekinti. Mindkét archetípus megváltoztatta a világot az elmúlt négyszáz évben. Ugyanakkor egy új, négyszáz éves ciklus már megkezdődött, és új archetípusokra lehet szükség a világ jobbátételéhez.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom