Gazdaság
Fővárosi garzonok és vidéki házak egy árban

Az árkülönbség továbbra is jelentős a vidéki és fővárosi ingatlanok között, sőt, akár kerületi összevetésben is, így aki húszmillió forint értékben keres ingatlant, meglepő különbségeket találhat a hazai lakáskínálatban. A NAV 2019-es forgalmi adatait feldolgozó OTP Lakóingatlan Értéktérkép alapján elmondható, hogy míg Budapest három legdrágább kerületében (V., I., II.) átlagosan nagyjából 20-25 négyzetméteres minigarzont találni ennyi pénzért, addig a főváros külső kerületi lakásárait megnézve akár bőven kétszer ekkora alapterületű lakásokat lehet vásárolni ekkora összegért. Soroksáron, ahol a legolcsóbb ingatlanokat találhatjuk Budapesten, kétszobás, hatvan négyzetméteres lakóházat is vásárolhatnak az érdeklődők.
A legdrágább megyeszékhelyek a budapesti peremkerületek átlagáraival veszik fel a versenyt - derült ki az OTP lapunknak küldött közleményéből. Ársorrendben az első helyen szereplő Debrecenben, majd Veszprémben, Székesfehérváron, Kecskeméten és Győrben átlagosan körülbelül ötven négyzetméteres alapterületű, másfél-két szobás lakást lehetne vásárolni húszmillió forintból, ám Békéscsabán, Miskolcon vagy Kaposváron ezért a pénzért közel kétszer ekkora ingatlant is találni.
Az OTP Ingatlanpont aktuális kínálatában elérhető ingatlanok áraiban ugyanilyen különbségek fedezhetők fel: húszmillió forintért találhatunk felújításra szoruló panellakásokat vagy teljesen felújított, azonnali költözésre váró családi házakat jellemzően kisebb településeken vagy a nagyvárosok peremrészein.
Ami a vidék és főváros közötti árollót illeti, Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője elmondta: országosan a lakáspiac az utóbbi években jelentős áremelkedésen ment keresztül egészen 2019 első félévéig. Ezt követően érezhetően lassult a piac, amire az idei évben a járvány is ráerősített. Különösen a fővárosban csappant meg az érdeklődés, ezért a népszerűbb megyeszékhelyek (Győr, Debrecen, Kecskemét, Veszprém), ahol a kereslet továbbra is élénk, jobban közelíthetnek Budapest egyes kerületeihez, csökkentve az árkülönbséget vidék és a főváros között - tette hozzá a szakember.
Ha inkább a fővárosban szeretne lakni az érdeklődő, ezért az összegért választhat például kiváló állapotú, téglaépítésű, egyszobás lakást a VIII. kerület belső részén, de a VII. kerületben is lehet találni jó állapotban lévő garzonlakást. Ha a vásárló kertre vagy nagyobb alapterületű lakásra vágyna, érdemes a XX., illetve a XXIII. kerületi lakásokra szűrnie. Pesterzsébeten például vannak átlagos vagy felújítandó állapotban lévő, család számára is alkalmas, kétszobás lakóházak udvarral, Soroksáron pedig akár háromszobás ingatlan is fellelhető ezért az összegért.
A vidéki kínálatot tekintve ebben az árkategóriában már jóval több a családi ház, a kis községekben pedig kifejezetten jó állapotú otthonok várnak gazdára. A Dél-Alföld egyik kistelepülésén, Akasztón például négyszobás, új építésű családi ház vásárolható hátsó udvarral, garázzsal, a legdrágább megyeszékhelyen, míg Debrecen belvárosában egy tizedik emeleti kétszobás panellakást találni ebben az értékben.
A nagyvárosok közül az utóbbi években Tatabányán emelkedtek leggyorsabb ütemben az ingatlanárak, így nem meglepő, hogy a kedvelt Dózsakert városrészben húszmillió forint egy kétszobás, jó állapotú panelre elég. A tatabányai példához hasonló panellakást találni Győr egyik legkeresettebb városrészben, Nádorvárosban. A 2019-es árrangsorban sereghajtó Salgótarjánban az összegért ötszobás, hegyvidéki panorámás, jó állapotban lévő, kétszintes családi ház vásárolható meg egy erkéllyel és egy külön loggiával.
Üdülők is vannak elérhető áron
Az otthoni munkavégzés térnyerésével az utóbbi időben megnőtt a nyaralók iránt a kereslet, sok belvárosban élő inkább vízpart közeli településre vágyna. 20 millió forintért ugyan balatoni településeken nem nagyon találni üdülőkínálatot, azonban a Tisza-tó vonzáskörzetében például ekkora összegért már van jó állapotban lévő, eladó üdülő. Egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei köszségben, Tiszaderzsen a parttól körülbelül 4 kilométerre egy négyszobás, új építésű, kétszintes családi ház várja az érdeklődőket. A tó központi városában, Tiszafüreden, ahol két év alatt közel duplájára emelkedtek az ingatlanárak, még mindig találni háromszintes, kiváló állapotban lévő, frekventált helyen lévő üdülőt is. A tó az utóbbi időkben népszerű turisztikai célpont lett, és további vízparti fejlesztések várhatók a környéken, így akár jó befektetésként is lehet gondolni a helyi partközeli üdülőkre.