Gazdaság
Zöld jelzés a napelemparkoknak
A megújuló energia több intézmény áramigényét fedezi Pécsett

Százszázalékosra nőtt Pécs három, a korábbi kormánypárti városvezetés idején megkezdett napelempark-beruházásának pályázati támogatása a korábbi hatvan helyett, ezzel a város háromszázmillió forintot takarít meg – mondta tegnap Hoppál Péter, a baranyai megyeszékhely és térsége fideszes országgyűlési képviselője. A politikus a 750 millió forintos fejlesztés helyszínén, a Füzes dűlőben tartott sajtótájékoztatón a távirati iroda tudósítása szerint beszámolt arról, hogy az átadás előtt álló, fél megawatt teljesítményű napelemparkok olyan jelentős pécsi intézmények villamosenergia-igényének jelentős részét fedezik majd, mint a Kodály Központ, a Zsolnay-negyed, a Pécsi Nemzeti Színház, a műjégpálya és a Hullámfürdő.
Kiemelte, a támogatási intenzitás növelése érdekében maga és Őri László, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke számos tárgyalást folytatott a Pénzügyminisztérium képviselőivel, hogy meggyőzzék a döntéshozókat: Pécs polgármesterének, Péterffy Attilának ugyancsak erre irányuló kérése fontos a baranyai megyeszékhely zöldváros programjának megvalósítása és az intézmények hatékony működtetése érdekében. Hoppál Péter szerint a kormány a pécsiek első számú partnere, a kormányon múlik Pécs zöldebbé tétele, előrehaladása a klímavédelemben, és a kormányon múlt az elektromos buszpark beszerzésének százszázalékos támogatása is. A pécsi polgármesteri hivatal közleményében azt írta, hogy a napelempark projekt eredetileg százszázalékos európai uniós támogatással valósult volna meg, ám miután az új városvezetés a beruházás felülvizsgálata után több hatósági állásfoglalást kért, a támogatást folyósító minisztérium jelezte: a támogatás összege előreláthatóan nem hívható le az eredeti konstrukcióban.
Az elmúlt hónapokban új szakmai javaslat született, melyet véleményezésre megküldtek a projekt támogatását biztosító minisztériumnak. Tegnap érkezett meg a minisztérium válasza, amely a Pécs által kidolgozott javaslatot szakmailag elfogadhatónak ítélte, és ezek alapján a projekt százszázalékos támogatása biztosítottá vált.