Gazdaság

Összevont napijegy a Dunakanyarban

A Dunakanyar kiemelt turisztikai cél lett napjainkra, az új 24 órás jeggyel a Pilis, a Duna és a Börzsöny bármelyik népszerű kirándulóhelye felkereshető szeptember végéig. Idén nyáron már több mint ötvenezren választották azt a lehetőséget, hogy hajóval is közlekednek az ország egyik legszebb táján.

Összevont napijegy a Dunakanyarban
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, Rétvári Bence, a térség kereszténydemokrata párti országgyűlési képviselője és Völner Pál, Esztergom és térsége fideszes országgyűlési képviselője (b-j)
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Új, összevont közlekedési napijegyet vezettek be a Dunakanyarban, amellyel a MÁV, a Volánbusz, a HÉV és a Mahart helyi járatai is igénybe vehetők – közölte tegnap Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő Budapesten. Az új napijegy mától érvényes. Felhívta a figyelmet, hogy a 24 órás jeggyel a Pilis, a Duna és a Börzsöny bármelyik népszerű kirándulóhelye felkereshető szeptember végéig. Völner Pál, az igazságügyi minisztérium parlamenti államtitkára, a Magyar Hajózási Országos Szövetség elnöke, helyi fideszes országgyűlési képviselő szerint a jegy bevezetése szervesen illeszkedik ahhoz, hogy a Dunakanyar kiemelt turisztikai térség lett. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, KDNP-s országgyűlési képviselő megjegyezte, ez a nyár a hajózásról szól a Dunakanyarban. Emlékeztetett arra, hogy egy hegyomlás miatt a dömösi átkelőnél megszűnt a vasúti és közúti közlekedés, emiatt hajójárat indult Zebegény és Nagymaros között, amelyet népszerűsége miatt bővítettek.

Volt olyan nap, amikor 3800-an utaztak ezeken a hajókon. Idén nyáron már több mint ötvenezren választották ezt a lehetőséget, ami jól mutatja, hogy sikerült eltalálni az emberek igényeit – jegyezte meg. Kerékgyártó József, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója a távirati iroda beszámolója szerint elmondta: a napijegy kétféle változatban lesz elérhető. A felnőtt napijegy ára 1999 forint, a 26 éven aluliaké 1499 forint lesz. A napijegyeket a bevezetéskor a MÁV-Start állomási és partneri pénztáraiban lehet megváltani, várhatóan augusztus 15-étől a MÁV mobiltelefontos alkalmazással is megvásárolható lesz.

Közölte: a jegyek vasúton a MÁV-Start 2-es (Budapest-Esztergom), 70-es (Budapest-Vác-Szob) és 75-ös (Vác-Diósjenő-Balassagyarmat) vonalain érvényesek, közúton a Volánbusz 300-399 és 800-898 számcsoportba eső viszonylatain, amelyek olyan turisztikailag fontos településeket érintenek, mint Esztergom, Szentendre és Vác. A HÉV-en a H5-ös vonalon Békásmegyer és Szentendre közötti szakaszon lesz érvényes a napijegy. Spányik Gábor, a Mahart PassNave Kft. ügyvezető igazgatója hozzátette, hogy társaság menetrend szerinti dunakanyari körjáratain is használható a jegy. Az utasok a Vác-Visegrád, az Esztergom-Zebegény, a Szentendre-Visegrád vagy a Visegrád-Nagymaros-Zebegény-Dömös viszonylat közül választhatják ki, hogy melyik vonalon veszik igénybe a jegyet.

Kapcsolódó írásaink