Gazdaság
A koronavírus átírta a nyaralási szokásokat

Igazi felfedezőnek vallotta magát a megkérdezettek 74,4 százaléka, akinek lételeme az utazás – derült ki az Allianz Hungária Zrt. legújabb felméréséből, amely a magyarok utazási szokásainak változását kutatta. A válaszadók 43 százaléka volt abban a szerencsés helyzetben, hogy korábban, évente többször is lehetősége adódott kisebb-nagyobb kiruccanásokra. Kicsit kisebb, 36,7 százalékuk egy-két alkalommal tehette ezt meg, míg 20,3 százalékuknak általában egy út fért bele az éves költségvetésbe.
Ugyanakkor a kitöltők kevesebb mint felének volt év elején befizetett útja: 43 százalékuknak kellett lemondaniuk utazást a koronavírus-járvány miatt. Sokan nem is a vírushelyzettől való félelmük okán, hanem a járvány okozta gazdasági helyzetük miatt voltak kénytelenek lemondani minden utazásukat.
A kitöltők 42,3 százaléka jelezte, hogy idén legfeljebb a Balatonig utazik, és csupán 6,4 százalékuk volt bátor bejelölni azt a válasz opciót, miszerint megkeresi a legtávolabbi pontot, ahova el lehet jutni, és már indul is. A kutatás rávilágított arra, hogy a biztonság kedvéért legtöbben – 66,7 százalék – autóval utaznak ezen a nyáron, ennél jóval kevesebben választják a buszt vagy vonatot, s ennél kicsit kevesebben mernek repülőre szállni.
A felmérésből az is kiderült, hogy a válaszadók 78,5 százaléka tartja magát tudatos utazónak, 59 százalékuk pedig mindig is komolyan vette az utasbiztosítást, az első teendők között intézte azt is. A résztvevők 45,6 százaléka mondta azt, hogy a járványhelyzet hatására nem változott meg a véleménye a biztosítások ezen formájáról, és náluk valamivel kevesebben kattintottak arra a válaszra, miszerint eddig is mindig kötöttek biztosítást, ezután pedig különösen odafigyelnek erre. Ezt a pozitív trendet támasztják alá az Allianz Hungária Zrt. munkatársainak tapasztalatai is.

„A múlt év azonos időszakához képest az utasbiztosítási szerződéskötések száma visszaesett az első fél évben, elsősorban a világjárvánnyal kapcsolatos szabályozások, az országhatárok ideiglenes lezárása, valamint az utazási kedv csökkenése miatt. A Magyarországon és az Európai Unióban alkalmazott szabályozások enyhülésével, a vírushelyzet javulásával, illetve a nyár beköszöntével azonban érezhető az utazási kedv mérsékelt növekedése, aminek eredményeként újból növekvő tendenciát tapasztalunk a szerződéskötések számát vizsgálva az elmúlt hónapokban” – nyilatkozta a kutatás kapcsán Móri Anikó, az Allianz Hungária termékmenedzsere.
„A kialakult helyzet feltehetően hatást gyakorolt az utazók tudatosságára az utasbiztosítás-kötés kapcsán, amelynek esetében az elmúlt években is növekedés volt tapasztalható, ezzel pedig a szélesebb biztosítási védelmet nyújtó csomagok irányába fog tovább mozdulni a kereslet. Tudjuk, hogy most kiemelten fontos az emberek számára, hogy vírusfertőzés esetén térítse a biztosító a felmerülő sürgősségi ellátás költségét, ami a külföldi tartózkodás esetén jelentős összeget jelenthet, ezért biztosításaink erre is fedezetet nyújtanak„ – tette hozzá.