Gazdaság

Több ezren jelentettek be viharkárokat a déli megyékből

A legtöbb veszteség átlagos becsült értéke százezer forint körül van

Eddig csaknem ezerhatszáz káresetet jelentettek be a társasághoz több mint 264 millió forint értékben. A bejelentések leginkább Zala megyéből érkeztek, de Somogy, Csongrád és Békés megyéket is érintette a vihar.

Több ezren jelentettek be viharkárokat a déli megyékből
A kidőlt fák nemcsak épületeket és autókat rongáltak meg
Fotó: MH/Purger Tamás

A tapasztalatok szerint általában a károk felét jelentik be két-három napon belül, a többit körülbelül egy héten belül. Így összességében háromezer kárnál nem számítanak többre, a teljes kárösszeg pedig ötszázmillió forint körül lehet – tájékoztatta a Generali Biztosító az MTI-t. A Grou­pama Biztosítóhoz eddig csaknem nyolcszáz lakásbiztosítási kárbejelentés érkezett. A dél-dunántúli településeket különösen hevesen érintették a hétvégi viharok, özönvízszerű esőzések, a legtöbb káresetet Somogy és Zala megyéből jelentették be, a társaság különösen sok ügyfele jelzett kárt Nagykanizsáról, valamint a Somogy megyei Böhönyéről. A bejelentések szerint a káresetek negyven százalékát felhőszakadás, harminchárom százalékát vihar, tizennyolc százalékát pedig villámlás okozta. A károk átlagos becsült értéke százezer forint, de vannak kiugróan magas, milliós nagyságrendű kárbejelentések is. A Groupama szakemberei az eddigi tapasztalatok alapján arra számítanak, hogy a kárbejelentések száma ezer-ezerkétszáz felett lesz, így a károk várható értéke a százmillió forintot meghaladja majd. Az Aegon is arra számít, hogy a bejelentések száma és értéke tovább nő a következő napokban.

Kapcsolódó írásaink