Gazdaság

Varga Mihály: Kétmilliárd forintos panzióépítési pályázat indul

Újabb gazdaságvédelmi intézkedéssel segíti a kormány a turizmust, ezúttal panziók építésére pályázhatnak a vállalkozások 1,8 milliárd forintos keretösszeggel – jelentette be Varga Mihály a közösségi oldalára feltöltött videóban. A pénzügyminiszter kiemelte: a turizmus egyike a koronavírus által leginkább sújtott ágazatoknak, ezért a kormány a gazdaságvédelmi intézkedéseken keresztül már több mint 300 milliárd forinttal segítette a turisztikai cégeket.

A turizmus teljesítménye 2010 óta évről évre rekordokat dönt Magyarországon, a járvány miatt azonban leállt az ágazat - mondta el Varga Mihály kiemelve, hogy májusban a vendégforgalom 93 százalékkal, a reptéri utasforgalom 98 százalékkal zuhant vissza.

Ezért a kormány a gazdaságvédelemben is külön hangsúlyt helyez a turisztikai szektor újraindítására. A Pest megyei vállalkozások és önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok most a program keretében 1,8 milliárd forint értékben, 60 és 300 millió forint közötti támogatást igényelhetnek, amelyből lehetőség van új panziók építésére és a működtetéshez szükséges eszközök beszerzésére, informatikai és infrastrukturális beruházásokra.

Objektum doboz

A tárcavezető emlékeztetett: Pest megye az uniós előírások miatt a hasonló fejlettségű megyékhez képest kevesebb uniós fejlesztési forráshoz jut hozzá, ezért a kormány 2021-ig összesen 80 milliárd forint támogatást nyújt hazai forrásból a térség fejlesztéseire. Az „Új panziók létesítése Pest megye területén" című felhívás pályázati dokumentációja a mai naptól elérhető a www.allamkincstar.gov.hu [1] oldalon, a támogatási kérelmeket 2020. szeptember 15. reggel 8 órától nyújthatják be majd a pályázók.

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink

Egyre több a hosszú távú lakáskiadás

ĀKedvezőbb áron jutnak albérlethez, akik csak lakásfelújítás idejére vagy idénymunkára bérelnek, a piac a nagyobb egyetemi vagy termelővárosokra szorítkozik