Gazdaság

Szörnyű présbe került a húsipar

Az áremelkedés a már globálissá szélesedő afrikai sertéspestisjárvány, még pontosabban ennek kínai rombolása miatt következett be, a koronavírus megjelenése tovább rontott a helyzeten

A sertéshús ára csaknem húsz-harminc százalékkal emelkedett tavalyhoz képest, amelynek egyik oka a feldolgozóipar költségeinek folyamatos növekedése. A húsipar fogyasztói átlagára azért nem kirí­vóan magas, mert az élelmiszerláncok egymással versengenek, viszont nagy a különbség az érdekérvényesítő képességek közt.

Szörnyű présbe került a húsipar
A feldolgozóipar költségei erőteljesen kihatnak az árakra
Fotó: MH/Purger Tamás

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a sertéshús fogyasztói átlagára áprilisban 28,9, májusban 20,7 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbi szintnél. A szalámik, szárazkolbászok, sonkák fogyasztói átlagára 12,5, illet­ve 12,6 százalékkal emelkedett. A párizsi és kolbász 22,3 és 22 százalékkal volt drágább – hívta fel lapunk figyelmét Fórián Zoltán, az Erste Bank vezető agrárszakértője. Ismertette, az áremelkedések oka, hogy megnőtt a sertés ára, és a feldolgozóipar költségei is folyamatosan ívelnek felfelé. A vágósertés felvásárlási átlagára január és április között 41,6 százalékkal volt magasabb az előző év azonos időszakában mérthez képest. Ennek fényében a fogyasztóhoz csak a húsipar emelkedő költségeinek alig fele jutott el. Ez egyértelműen az élelmiszeripar értékláncon belüli eltérő erejű érdekérvényesítő-képességének köszönhető – fejtette ki.

Az agrárszakértő emlékeztetett, hogy márciusban még a pánikvásárlások, áprilisban a válságvásárlások voltak jellemzők. A kereslet a húsvéti ünnepek alatt is csökkent, ami a szakértő szerint nem tette lehetővé a húskészítmények árának indokolt emelését. Fórián kiemelte, hogy a húsipar ezekkel a terhekkel szörnyű présbe került. Egyik oldalról a magas sertésár és az emelkedő költségek, másik oldalról a belföldi piac leállása, illetve az exportkorlátozások rontották gazdálkodási körülményeiket. A sertésárakban az elmúlt hetekben volt egy erőteljes korrekció, de ma már ismét emelkednek – emelte ki. A szakértő rávilágított, hogy a helyzet a globálissá szélesedő afrikai sertéspestisjárvány, még pontosabban ennek kínai rombolása miatt alakult ki. Kína képviseli a globális sertéshústermelés és -fogyasztás felét, így sertésállománya több mint felének kiesése erős áremelő hatású. „Ha ehhez a koronavírus-helyzet szállítási és egészségügyi hatásait és költségeit is hozzávesszük, máris jobban értjük, miért van nehéz helyzetben a hazai sertésszektor és a húsipar” – hívta fel a figyelmet Fórián Zoltán.

Kapcsolódó írásaink