Gazdaság
Zöldülnek a hazai kistelepülések, tizenkilenc fafaj közül válogathatnak az önkormányzatok
Erdőtelepítési támogatások
A kezdeményezés célja, hogy a fák ültetésével hívja fel a figyelmet a Vidékfejlesztési program erdőtelepítési támogatásaira, ami a magángazdálkodók és az önkormányzatok számára egyaránt elérhető – közölte tegnap a minisztérium. A belterületi ültetésre alkalmas, 10-14 centiméter törzsátmérőjű, kettő-öt méter magas, három-négy éves földlabdás vagy konténeres sorfák mellett a program a szállítás és az ültetéshez szükséges szakmai segítség költségeit is finanszírozza. Utóbbi biztosítékot nyújt, hogy minden fa jól hasznosuljon, és túlélje a kiültetést követő időszakot. Emellett minden fához húsz liter, összesen háromezer zsák mulcsot, 12 ezer favédő rácsot, 36 ezer karót és mintegy ötszáz madárodút is biztosít a kistelepülések eredményes fásításához a tárca. A nyertesen pályázó kistelepülések 19 fafaj közül igényelhettek, például berkenyét, ezüsthársat, fehér epret, díszalmát és díszkörét, hegyi juhart, platánt vagy magas kőrist.