Gazdaság
Érdemes belföldi biztosítást kötni
Már most látszik, hogy az idei nyár a hazai üdülésről, túrázásról szól

A Magyar Turisztikai Ügynökség legfrissebb adatai szerint idén akár rekordszámot is elérhetnek a belföldi vendégéjszakák. Csak májusban 134 000 vendég érkezett hazai szálláshelyre, akiknek 94 százaléka magyar volt. Az már most látszik, hogy az idei nyár sokkal inkább a belföldi üdülésről, túrázásról fog szólni, viszont balesetek ilyenkor is előfordulhatnak, ezért fontos, hogy felkészültek legyünk – hívta fel a figyelmet a CHERRISK by UNIQA lapunknak küldött közleményében. Mint írták, a vállalat bevezette a Belföldi Utasbiztosítást. Itthon még kevésbé ismert ez a biztosítás, azonban igény már régóta mutatkozott rá. A biztosítás azoknak ajánlott elsősorban, akik kalandosabb kikapcsolódási formát választanának, és kerékpározással, túrázással, sziklamászással töltenék a szabadnapokat. Elővigyázatosságból egy medencés kerti parti vagy egy családi grillezés alkalmából is érdemes bebiztosítani magunkat, éppen ezért ezeket a biztosításokat akár egyetlen napra és saját lakhelyünkre is megköthetjük. Ebből az is következik, hogy elsősorban azoknak lehet igazán jó választás ez a biztosítás, akik nem rendelkeznek állandó balesetbiztosítással. Sokan azt gondolhatják, hogy az általános társadalombiztosítás (TB) elegendő védelmet biztosít egy balesetnél, azonban egy ilyen termék bizonyos extrém sportokra, helikopteres mentésre is fedezetet nyújthat, amelyekre a társadalombiztosítás nem. A hagyományos utasbiztosításokkal ellentétben például a CHERRISK Belföldi Utasbiztosítás nem a felmerülő költségeket téríti meg, hanem fix összegű kifizetést biztosít, amennyiben bekövetkezik valamilyen biztosítási esemény.
Ugyan június közepétől már ismét elérhető a külföldi utasbiztosítás CHERRISK rendszerében is, bár a társaság hozzáteszi, a COVID-19 miatt sok országba továbbra is csak szigorú feltételekkel vagy egyáltalán nem engedélyezik a beutazást. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a szabályozások folyamatosan változnak, így indulás előtt mindenképp érdemes alaposan tájékozódni.