Gazdaság

Közös szabályozással nyitottak újra a termek

Óriási siker volt a fitnesz világában a kisadózó vállalkozások állami megsegítése, ezzel nagyon sok cég jutott lélegzetvételhez, és vészelte át a veszélyhelyzetet

Az edzőtermek világában is nehézséget okozott a koronavírus-járvány, a talpraállás pedig nem azonnali, hiszen a klienseknek is idő kell a visszatéréshez. Arra, hogy miként élheti túl a fitneszszektor a válságot, és milyen jövőképe lehet az edzőtermeknek, Hosszú Szilárd, a Hf3 funkcionálisfitnesz-szövetség elnöke válaszolt, aki az állami döntéshozatali szervek, valamint a fitneszszektor képviselői között próbálta közelíteni az álláspontokat.

Közös szabályozással nyitottak újra a termek
Hosszú Szilárd: Fokozottan ügyelünk a higiéniára és a szabályok betartására
Fotó: MH/Papajcsik Péter

– Visszatekintve márciusra: minden edzőterem bezárt?

– A legtöbb terem március közepén valóban bezárt. Anélkül, hogy a kormány ezt elrendelte volna, mert ez volt a felelősségteljes cselekedet. Jó döntés született, mert az egészségügyi ellátórendszer március közepén nem volt felkészülve egy tömeges megbetegedés okozta leterhelésre, és sokáig meglehetősen kevés információ állt rendelkezésre.

– Jogi értelemben nem volt kötelező a bezárás, és sokan a csődöt kockáztatták ezzel. Jó döntésnek bizonyult így utólag?

– Nehéz volt mindenkinek, hiszen az egyik oldalon állt a társadalmi felelősségvállalás és a kormány munkájának segítése. A másik oldalon pedig a munkatársak, a terem és az egyéni sorsok, családok jövőjének kérdése. A többség meghozta a döntést, hogy fontosabb a közjó, mint az egyéni érdekek. Sőt, végül közösen kértük a bezárás kimondását, kormányrendelet megfogalmazását.

– Akik önként bezártak, véleménye szerint mennyit kockáztattak?

– Márciusban senki sem láthatta, hogy mennyi ideig kell együtt élni a korlátozásokkal. Az edzőtermek zömének, 61,3 százaléknak három hónapnál kevesebb tartaléka van. Május közepére a termek többségének elfogytak a tartalékai, de az üzemeltetők saját pénzből, kölcsönökből is vállalták a pluszköltségeket. A legtöbb edzőterem bérlőként üzemel. Több üzemeltető a főbérlő jóindulatától függött, hiszen tárgyalási alapként csak empátiában bízhattak, jogi alapra nem hivatkozhattak. Most is kétséges, hányan tudnak talpra állni, a klienseknek is idő kell a visszatéréshez.

– Mivel igyekezett a szövetség segíteni a helyzeten? Milyen lépéseket tettek?

– Első körben kértünk, és óriási siker volt, hogy a kormány napirendre tűzte a kisadózó vállalkozók megsegítésének ügyét. Ezzel nagyon sokan jutottak lélegzetvételhez, nem csak a mi szektorunkban dolgozó edzők többsége. A következő lépés az volt, hogy állásfoglalást kérünk a bezárási körülményekhez, ami szintén sikeres volt. Ezt követően úgy gondoltuk, azzal tudunk a legtöbbet segíteni, ha felépítjük a nagy piaci újranyitást. Meg kellett találnunk azt a nyitási időpontot, amely kellően felelősségteljes. Közösen kellett felépíteni egy olyan protokollt, amelyben pontosan meghatározzuk az újranyitás körülményeit és elvárásait.

– Miképpen sikerült mindezt véghezvinni?

– Már tavaly, a szövetség indulásakor az volt a cél, hogy a piacot összefogjuk, kiváltképp a funkcionális edzőtermekre fókuszálva. Jelen helyzetben a kezdetektől nyilvánvaló volt, hogy az alapelveket figyelembe véve egy demokratikus úton megalkotott szabályozást kívánunk az asztalra tenni. Ennek érdekében kérdőíveket készítettünk a piac három fő szegmensét megszólítva.

– Lehetséges olyan megoldást találni, ami mindenkinek megfelel?

– Ilyen jellegű kérdésben lehetetlen egy olyan protokoll kidolgozása, amely minden egyes érintett véleményét teljességgel tükrözi, hiszen mind más élethelyzetben, különböző érdekek és szempontok alapján működünk. Azonban a többség véleménye mégiscsak formáló erővel bír, a számok pedig nagyon pontos irányt mutattak. A konszenzusos végeredménynél figyelembe vettük továbbá a szomszédos országok szabályozását, újranyitási protokolljait is. Több hetet dolgoztunk azon, hogy szövetségünk egy olyan megoldást találjon, amely alkalmas arra, hogy állami jóváhagyással egy központi, mindenki számára elfogadható protokollt tudjon kidolgozni a piac újranyitását illetően.

– Sikerült az egész piacot felmérni és a célokat elérni?

– Alig négy nap alatt több mint kétezren töltötték ki a kérdőíveket. Ebből százhuszonhat edzőterem-tulajdonos vagy edzőterem-üzemeltető, háromszáztíz edző és több mint ezerhétszáz kliens. Ez alapján kijelenthető, hogy kezdeményezésünk sikeres volt, és igen széles rétegnek fontos. Azóta országos szinten sok helyen hivatkoznak a protokollra, amelyet közzétettünk, ami sikerként könyvelhető el. Ebben segített, hogy igen jól működött a kommunikáció a sportért felelős államtitkársággal, élén Szabó Tünde államtitkár asszonnyal.

– Biztonságos most edzőterembe járni?

– Mivel a járvány teljesen még nem múlt el, fokozottan kell ügyelni a higiéniára, valamint egyéb új szabályokat is be kell tartani. Ehhez a korábban említett protokollt, szabályrendszert a Magyar Funkcionálisfitnesz-szövetség dolgozta ki. A fitnesztermek házirendje a járvány teljes megszűnéséig kiegészül bizonyos szabályokkal. A protokoll négy fázist különböztet meg, amelyek a válsághelyzet kezdetétől a járvány elmúltáig tartanak, az előírásaik pedig lefedik mind a terem, mind a vendégek szempontjából szükséges teendőket és korlátozásokat.

– Melyek ezek, és hogyan oldják meg a wellnessrészlegeken?

– Nekünk nincs wellnessrészlegünk, és a piacon a funkcionális termek egyikének sincs. Erre külön, nem edzőtermi szabályozás vonatkozik. A vizesblokkok és öltözők fertőtlenítése folyamatos, reggel és zárás után, illetve napközben folyamatosan, turnusonként. A teremrészen minden eszközt a használatot követően fertőtlenítenek azok akik használják. Ehhez minden eszköz rendelkezésre áll. Zárás után központilag fertőtlenítünk.

– Mi a jövőkép?

– Először a létszámunk bővítésea célunk, hiszen közösen jóval eredményesebb lehet a közös érdekek képviselete. Azon dolgozunk, hogy a piac egységben gondolkodjon, és minél hamarabb talpra állhasson. Mindezek mellett pedig szakmai alapon igyekszünk fejlődni, hiszen a szövetség alapvető célja az, hogy a sportolni vágyóknak megfelelő szakmai hátteret teremtsünk, mindezt a minőségi edzések, képzések megalapozásával. Jelenleg gőzerővel dolgozunk a funkcionális edzés szeptemberi szakmai konferenciájának szervezésén, amely a teljes szakmát összefogja.

Kapcsolódó írásaink