Gazdaság

A kormány ötvenmilliárd forintos kerettel indított támogatási programot

Magyar orvosi eszközök gyártása

A magyar tulajdonú vállalatok részvétele az egészségpiacon elenyésző, ezért indított a kormány ötvenmilliárd forintos kerettel támogatási programot az egészségügyi gyártókapacitások fejlesztésére – mondta tegnap Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára az M1-en.

Ismertette, a hazánkban forgalmazott egészségügyi termékeknek csak a tizennyolc százalékát gyártják itthon, míg egyes nyugat-európai országokban ez az arány akár hetven-nyolcvan százalék. Ez a helyzet a járvány alatt nagyon kiszolgáltatottá tette az országot: az üzleti szabályokat felrúgva voltaképpen licitálás ment a világpiacon a szükséges egészségügyi termékekre. Legalább azt el kell elérni, hogy a különböző veszélyhelyzetek esetén a kritikusnak ítélt egészségügyi termékekből önellátó legyen az ország. A támogatásból többek között meglévő gyártók bővíthetik kapacitásaikat, de zöldmezős beruházásként teljesen új kapacitások kiépítése is létrejöhet – tette hozzá.

Kapcsolódó írásaink