Gondolati megújulást hozott az unortodox gazdaságpolitika

– Miben változott meg a magyar gazdaságpolitika 2010 után?

– Minden megtörtént 2010 után, amire azelőtt azt mondta az akkori gazdaságpolitikai iskola, hogy nem lehet. Ezzel a negatív szemlélettel ment szembe a Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke által vezetett gondolati megújulás a magyar közgazdaságtanban, s kiderült, lehet ezt máshogy is csinálni. Az unortodox magyar modell 2010 és 2020 közötti időszaka több szempontból ledöntötte az addigi tehetetlenség és belenyugvás vezérelte irányvonalat, és ennek eredményeként a 2019-es évet Magyarország már az Európai Unió egyik legnagyobb gazdasági növekedésével zárta, ráadásul úgy hogy a 2009-es államcsődközeli állapot helyett most egyensúlyban vannak az ország pénzügyei. Ez a tíz év a régi iskola bukását és egy új gondolkodás megszületését hozta el. A magyar szakmai közélet egyhangú volt 2010 előtt a szó szoros értelmében: akárhova kapcsolt az ember, minden csatornán ugyanazt a gazdasági csapatot hallotta. Most új gondolatok vannak. Ami persze önmagában is fontos de az igazi jelentősége, hogy megteremtette a választás lehetőségét.

– Nem kell választani a között, hogy egyensúlyban legyenek az ország pénzügyei, s mellette növekedjen a gazdaság?

– A 2010 előtti régi iskola képviselői szerint csak úgy lehet a bruttó hazai termék (GDP) növekedését elérni, ha cserébe eladósodik az ország, hiszen a költségvetés elengedése, a túlköltekezés az államadósság növekedését vonja magával. Szerintük egyensúlyt is csak megszorításokkal és a növekedés kárára lehet teremteni. Minden fórumon, minden konferencián azt mondták, hogy egyensúly van, vagy növekedés. Ekkor jelent meg egy új hang Matolcsy Györggyel, aki mást mondott: egyensúly és növekedés együtt is lehet, sőt együtt kell, hogy járjanak. Az elmúlt tíz év őt igazolja. A régi iskola szakértői azt mondták, nem lehet létrehozni egymillió, de még ötszázezer új munkahelyet sem. Javaslatait lesöpörték az asztalról. Állították, a gazdasági válság alatt nem lehet adót csökkenteni, 2010-ben az egyik első intézkedés mégis az adócsökkentés és családbarát elemekkel kiegészített adórendszer bevezetése volt. Ugyanígy 2010-ben egy válsággal sújtott időszakban elindult az államadósság-csökkentő politika, mellette pedig a költségvetési konszolidáció, pedig arra is azt mondták, hogy lehetetlen. Új magyar gazdaságpolitika született tehát, amely megmutatta, mindent lehet máshogy csinálni, mint ahogyan a régiek mondták, és most már azt is látjuk, hogy ez a modell működik.

– Az oktatásban hogyan jelenik meg ez a szemlélet?

– A 2010 előtti időszak keserű tapasztalata volt, hogy a lakosság pénzügyi tudatosságát nagyon erősen fejleszteni kell. Nem szabad tudás nélkül egyedül hagyni az embereket, és kitenni őket annak, hogy különböző rossz szándékok, például devizahitel csapdába sodorják őket. Fel kell vértezni őket pénzügyi, gazdasági tudással, hogy ezekkel a pluszinformációkkal sikeresen tudjanak ellenállni, ha egy rosszhiszemű politikai vagy piaci magatartás megpróbálja őket befolyásolni. Nem szabad, hogy újra előforduljon, ami 2010 előtt megtörtént. A jegybanknak 2013 óta missziója, hogy ezt a pénzügyi tudatosságot képzésekkel, könyvkiadással, folyamatos élő kommunikációval fejlessze. Ez a fajta új gondolkodás szerteágazó, és folyton fejlődik, a növekedési lehetőségek mellett a zöld pénzügyek, a pénz jövője is a kutatás középpontjába került.

– Mi, magyarok, nem vagyunk tisztában a saját helyzetünkkel?

– A legutóbbi 2008–2009-es nagy válságba úgy futott bele az ország, hogy gazdaságilag sem volt felkészülve, és hiányzott az őszinteség is. A lakosság nem tudta felmérni, mivel került szembe, így nyugodtan vette fel a devizahiteleket akkor is, amikor már rohantunk bele a világgazdasági válságba. Ezzel szemben az MNB már a tavalyi évben egy kommunikációs kampányt indított, amelyben a fix kamatozású hitelek felé terelte a lakosságot. A fix kamatozású hitel a válság idején nagyon jól jön, mert akkor a törlesztőrészletünk ugyanannyi, mint a válság előtt volt. Senki nem ismerte még azt a szót, hogy koronavírus, amikor már ilyen lépések történtek. A sikeres válságkezelés a gondos felkészüléssel kezdődik.

– Mi volt az a motiváció ön szerint, mely megengedte, hogy ide jusson az ország 2010-re?

– A devizahitelezés könnyű menekülési útja volt a 2010 előtti kormányzatoknak arra, hogy a gazdasági növekedés hiányát valamivel elleplezze, és az emberek mégis úgy érezzék, több van náluk. A magyar gazdaság motorja 2002 után egyre erőtlenebb lett, 2004 után teljesen leszakadtunk a régiós országoktól, és a gazdasági válság előtt egy évvel, 2007-ben egyszázalékos volt a magyar GDP-növekedés, miközben régiós vetélytársaink Csehország, Lengyelország öt, Szlovákia pedig tíz százalék feletti bővülést produkált. Mindezt úgy, hogy közben az ország nettó külföldi adóssága két és félszeresére nőtt, az államháztartás pedig az unió legnagyobb hiányait hozta. Se egyensúly nem volt, se növekedés.

– Hogyan tud egy működő gazdaság leállni?

– A működő gazdaság elérése és a gazdaság működtetése nagyon nehéz és aprólékos munka, amihez óriási szakértelemre van szükség, hogy az kívülről úgy tűnjön, nem történik semmi különös, és minden rendben van. Erre mondjuk azt, hogy ez olyan, mint amikor az egyszeri ember Roger Federert látja teniszezni, és azt gondolja, hogy a tenisz egy könnyű játék. Ilyet csak a hozzá nem értők mondanak, óriási munka, mire elkezd működni az a legendás egykezes fonák. Ugyanígy van ez a gazdasággal is, a munkát nem lehet megspórolni. Népszerű vád, hogy könnyen növekszik a gazdaság Magyarországon, amikor a világgazdaság szárnyal. Előtte is szárnyalt, 2007-ben is, mégsem volt hazánkban növekedés. Sokan úgy gondolkodnak a gazdaságpolitikáról, hogy az az ötletelések versenye. Az elmúlt tíz év és az azt megelőző időszak összehasonlítása megmutatja, a megvalósítás képessége legalább olyan fontos, mint egy jó ötlet.

– A végrehajtás nehezebb, mint a ki-gondolás?

– Az unortodox gazdaságpolitikához nemcsak vízió tartozik, hanem a megvalósítás képessége is. A legkisebb lépéseket, a legegyszerűbb határozatokat, módosításokat is sikerült úgy megfogalmazni, hogy működjenek, meg lehessen valósítani őket. Az eszközök képesek legyenek a célt szolgálni. Jó szlogeneket nem nehéz mondani, de a megvalósítás egy másik képesség, mert a nemzetgazdaság működtetése hatalmas és felelősségteljes feladat, nem annyi, mint egy jól megírt Facebook-poszt. A fociban labdaszerző középpályások és irányítók is kellenek, nem csak villogó csatárok. Korábban hiába voltak ötletek, szándékok, nem tudták azokat végigvinni. A 2010 utáni időszak ebben is újat hozott. A cselekvőképesség egyéni és társadalmi szinten is kiemelten fontos.

– A munkára képessé tétel erős motiváció az egyénnek, hogy saját maga tudja irányítani az életét, kevésbé érezze magát kiszolgáltatottnak. Mennyit haladtunk ebben, mennyivel értünk jobban saját életünk irányításához?

– A segélyezés mindig egy erős függelmi viszony, ezért a másik kulcsterület, amelyben változást hozott a 2010 utáni időszak, a segélyezés és a munka kapcsolata. Korábban ez is tabu volt, amihez nem volt szabad hozzányúlni. A régi iskola szószólói azonnal ott termettek, és kijelentették, hogy egy ekkora országban nem lehet több munkahelyet létrehozni. Ekkor, 2010-ben jelent meg egy hang, ami mást mondott. Például azt, hogy nekünk el kellene érni a csehek foglalkoztatási szintjét, ahol egymillióval többen dolgoznak. Ilyenkor nyomta el a másik kilenc hang ezt a javaslatot, azzal az egyszerű kijelentéssel, hogy nem lehet. Kialakult egy elvileg segélyezésen alapuló rendszer, ami nem hozott gazdasági növekedést, lassú eladósodással, a növekedés elapadásával járt. Ezek után hatalmas áttörés volt a segély helyett munka koncepciója, az egymillió munkahely igénye. A közmunkaprogramokból a munkavállalókat sikerült átterelni a munkaerőpiacra, a piaci szférába. Az emberek tehát képessé váltak arra, hogy dolgozzanak, és képessé váltak arra, hogy kis segítséggel, el tudjanak helyezkedni. A koronavírus okozta válság előtt Magyarországon három százalék volt a munkanélküliségi ráta, ami majdnem a teljes foglalkoztatottságnak felel meg a közgazdaságtanban.

– Mennyire stigmatizálnak a jelzők a kormányzásban? Egy szociális jelzővel illetett kormány intézkedései mennyire állnak közel vagy távol az emberek gazdasággal kapcsolatos szociális érzékenységéhez, tapasztalataihoz?

– A látvány szintjén ötletek és szlogenek rajzolódnak ki. Ismerünk arra példát, hogy egy kormány magát szociálisan érzékenynek mutatja be, miközben csökken a reálbér, és nő a munkanélküliség. A magyar reálbér-növekedés csökkenő tendenciát mutatott 2002 és 2010 között, de még 2002 és 2006 között is, amikor a marketing szerint egy szociálisan érzékeny politika volt hatalmon. Nagy szlogenek nélkül 2010 után óriási reálbér-növekedést látunk, miközben csökkent az államháztartási hiány, az államadósság, és nőtt a GDP. Szlogenek helyett az eredmények beszélnek, mint a fociban: a biciklicsel jól néz ki, de a meccset a gólok döntik el.

– A koronavírus okozta károk mérséklése terén is felvetődik egy szociális jellegű kérdés nemzetközi szinten. Nehéz lehet mérlegelni azzal kapcsolatban, hogy ne büntetésként éljék meg azok az országok a kevesebb forrást a költségvetésből, akik jól védekeztek a járvány idején, azzal együtt, hogy kötelességünk segíteni a rászorulóknak.

– Hosszabb távú folyamatokat kell megvizsgálnunk minden ország esetében. Azok az országok, amelyek szívós munkával, – úgy, mint Magyarország – az államadósságukat leépítették, költségvetési fegyelmet tartottak fenn, és mellette nagyon kreatívan beruházást ösztönző módon még GDP-növekedést is tudtak generálni, jól szerepelnek, ütésálló helyzetben vannak a világgazdasági válságban. Azon országok, ahol nem voltak egyensúlyban a pénzügyek, azokat nyilván jobban megütötte a válság, mint például hazánkat 2008-ban. A legegyszerűbb lenne elengedni a hiányt, hiteleket felvenni, megemelni a béreket, melyekkel mindenki többet költhet, és nőne a GDP. Kiváló terv, csak valaki mentsen ki a végén. Rosszhiszemű hozzáállás a kimentésre apellálni. Ez a gondolatiság Magyarországon 2002-ben indult el, és a 2009-es IMF-hitellel végződött. Olyan nincs, hogy sokáig egyensúlytalan az államháztartás, hitelből költekezünk, és nincs semmi büntetés. Valamikor ki kell fizetni a számlát.

– Jóval korábbra nyúlik vissza ez a berögződés, a hagyaték.

– Magyarország 2004-ben csatlakozott az Európai Unióhoz, amelyben előírás, hogy a költségvetési hiánynak három százalék alatt kell lennie. Egyértelműen: ne költsünk többet, mint amennyi bevételünk van. Magyarország ezt már a belépés pillanatában sem tudta tartani. Jóval többet költött, mint amennyi bevétele volt. Eltelt hat év, és hazánk folyamatosan többet költött, mint három százalék. Az unió már a csatlakozáskor, 2004-ben túlzottdeficit-eljárást indított Magyarországgal szemben. Minden évben megfogalmaztak elvárásokat, minden évben elmondták, ez nem jó. Aztán 2010-ben, hat év után az unió hirtelen kijelentette, Magyarország már olyan régóta túlzottdeficit-eljárás alatt van, hogy amennyiben továbbra is többet költ, és három százalék felett lesz a hiány, akkor az uniós forrásokat felfüggesztik. Nincs magyarázat, nincs kibúvó, ez egy kegyetlen világ, itt nem szabad, hogy kitegyük magunkat külső hitelezőknek. Nem szabad arra várnunk, hogy megmentenek bennünket. A magyar gazdaságpolitika megtanulta, hogy szigorúan három százalék alatt kell tartani a GDP hiányát, egyensúlyban kell lennünk, akkor lehetünk a magunk urai.

– Mi a gazdaságpolitika teendője egy második koronavírus-hullám esetén?

– Jó hír, hogy az ország gazdaságát jó állapotban érte el a válság. Vannak tartalékaink, gazdaságvédelemmel és gazdaságösztönzéssel tudunk reagálni a válságra, nem megszorításokkal. Az előző válsághoz képest vannak eszközeink, például a kormány az MNB javaslatára gyakorlatilag a válság kitörésének másnapján bevezette a hitelmoratóriumot, nem kell törlesztőrészleteket fizetnie senkinek. Kétezermilliárd forint tudott így az embereknél, a vállalkozásoknál maradni. Gondoljunk csak bele, milyen jól jött volna egy ilyen intézkedés 2008–2009-ben. Ebben az időszakban is, az első negyedévben a GDP 2,2 százalékos növekedést mutatott a tavalyi év első negyedévéhez képest, ami jó adat, az EU-átlag felett van bőven. A második negyedév, amit igazán érintett a válság, és amelynek most van vége, biztosan negatív lesz, mint minden más országban. Egy kínai példát véve, ahol egy ütemmel korábban kezdődött a válság, azt látjuk, hogy az a drasztikus visszaesés, ami a kínai ipari termelésben vagy a feldolgozóiparban őket akkor érintette, pillanatok alatt visszaemelkedett. Mivel ez nem volt olyan hosszú időszak, hogy szétzilálja a gazdaság szövetét, abban bízunk, hogy gyors visszapattanás lesz.

– Komolyabban veszünk esetleg már olyan dolgokat, melyeknek eddig nem tanúsítottunk akkora jelentőséget?

– Két fontos tanulsága van a válságnak. Az egyik gazdasági, miszerint nagyon fontos szerepe van a patrióta gazdaságpolitikának, amelynek ráhatása kell legyen bizonyos kulcságazatokra. Bebizonyosodott, hogy nem igaz a liberális gazdaságpolitikai elv, ami szerint minden gyártást ki kell szervezni a legolcsóbb országokba, mert így nagyon hosszú ellátási láncok alakulnak ki. Egy ilyen nem várt krízis esetén, ha mondjuk egy-két ország kiesik a láncból, megbénul a kereskedelem, tehát igenis egy országnak a kulcstermékekből akár önellátásra is fel kell készülnie, és nagyon erős szövetségeket kell kötnie. Ez egy új tapasztalat, amely ráerősít arra, hogy kellenek nemzeti kézben lévő kulcságazatok, mert ezt a piac nem oldja meg. A másik pedig az emberek életminősége. A vírus urbánus környezetben sokkal jobban terjed, ami a vidéki életmódot felértékeli. A vidéki életmód kiváló védekezési forma. Ez is új tapasztalat, hiszen korábban folyton azzal traktálták az embereket, hogy a városi élet a jövő, látjuk, hogy nem feltétlenül van ez így. Ez is átalakíthatja az emberek gondolkodását, miszerint nem csak az lehet egy cél, hogy vidékről Pestre költözzünk. Ezek most apró jelzéseknek tűnhetnek, de a gazdaságot hosszú távon ezek az attitűdök határozzák meg.