Gazdaság

Emelkedhet a közétkeztetésben a hazai alapanyagok aránya

Konkrét javaslatokkal, gyakorlati intézkedésekkel kíván a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs  gyorsan és hatékonyan javítani a magyar vállalkozások helyzetén – emelte ki Varga Mihály a testület csütörtöki ülésén. A pénzügyminiszter tájékoztatása szerint a tanácskozás központi témája az élelmiszergazdaság erősítése és a közbeszerzési eljárások egyszerűsítése, gyorsítása volt.

Emelkedhet a közétkeztetésben a hazai alapanyagok aránya
Varga Mihály pénzügyminiszter
Fotó: MH/Purger Tamás

A magyar mezőgazdaságot és élelmiszeripart is súlyosan érintette a járvány okozta visszaesés, ezért a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs az ágazatban működő vállalkozásokat segítő intézkedésekről tárgyalt – tájékoztatott Varga Mihály.

Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elnöke a sajtótájékoztatón fontosnak nevezte, hogy a hazai vásárlók és a hazai termékek találkozzanak. A magyar élelmiszertermelőknek fontos a piaci lehetőség, a koronavírus-járvány rávilágított arra, hogy a hazai, a helyben elérhető élelmiszeripari termékek egyaránt képviselnek gazdasági és biztonsági szempontot - tette hozzá.

A NÉBIH törekvéseit elfogadva a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs javaslatot tesz arra, hogy a közétkeztetésben is emelkedjen a hazai alapanyagok aránya. Ezzel bővülhet a magyar, illetve a helyi termékek piaca, az új megrendelések segíthetik a magyar termelők beruházásainak emelkedését is – mondta Varga Mihály.

A NÉBIH szakemberei szerint egy új élelmiszerlánc-biztonsági adatközpont létrehozása egyszerűsítené a termékek nyomon követését, segítséget adna a vállalkozásoknak az adminisztrációban és a gazdaság fehérítéséhez is hozzájárulna.

Hangsúlyt kaptak a csütörtöki ülésen az öntözött mezőgazdasági területek arányának emelésével kapcsolatos szabályozási teendők is. Felmerült többek között az is, hogy a szakhatósági hozzájárulás érvényességi idejét öt évről határozatlan időre lehetne meghosszabbítani.

A Gazdaságvédelmi Operatív Törzs tárgyalt a közbeszerzési eljárások egyszerűsítéséről is – hívta fel a figyelmet a miniszter. Az uniós és hazai szabályozás, valamint a közbeszerzéseket ellenőrző intézményrendszer racionalizálása azt célozza, hogy a vállalkozások számára könnyebbé váljon az eljárásokon való részvétel.

Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság elnöke elmondta, javaslataik uniós és hazai jogi szabályozást egyaránt érintenek. Szerintük a közbeszerzési folyamatot egyszerűsítené és gyorsítaná egyebek közt a nyilatkozati elv gyakoribb használata, a kiíró és ajánlattevő közötti tárgyalások előtérbe kerülése, a bírálatok egyszerűsítése, mindez úgy, hogy a közbeszerzés átláthatósága, a verseny tisztasága ne sérüljön.

Varga Mihály példaként említette a mobil applikáción keresztül történő ajánlattételt, az eljárási határidők rövidítését, illetve a központi beszerző szervezetek közötti hatásköri átfedések megszüntetését.

Kérdésre válaszolva Varga Mihály elmondta, hogy a magyar gazdaság visszaépülése megkezdődött, tartható az idei évre jelzett 3 százalékos visszaesés, ugyanakkor a hiányt újra kell számolni.
    

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom