Gazdaság
Kulcsfontosságú a cégek védelme
Kellő időben sikerült meghozni a gazdaságvédelmi intézkedéseket

– A környező országokat figyelve van olyan, amelyik szigorít, de olyan is akad, amelyik éppen lazít a járványvédelmi intézkedéseken. Hogyan lehet ilyenkor helyesen reagálni?
– Az operatív törzs figyelemmel követi a járvány alakulását nemcsak itthon, hanem az egész világon. Ha megnézzük a környező országok adatait, akkor látjuk, hogy még okozhat problémát a vírus. Amíg nincs vakcina és megfelelő gyógyszer, együtt kell élnünk a veszéllyel. Hazánkban a járvány terjedése minimalizálódott, de járványügyi készültség van. Az egészség és az emberi élet védelme az első, ennek érdekében a kormány továbbra is megteszi majd a szükséges intézkedéseket.
– A védőfelszereléssel való ellátottság szempontból is felkészültek vagyunk?
– Az egész világ versenyt futott a védekezéshez szükséges eszközökért, így Magyarország is. A Kína és hazánk közötti légihíd biztosította, hogy mindent beszerezhessünk, amire szükségünk van. A krízis azonban rámutatott: alapvető fontosságú, hogy a védekezéshez szükséges eszközöket Magyarországon is elő tudjuk állítani. A hazai termelési képesség fejlesztésével létrejön például egy olyan FFP2-es maszkgyártási kapacitás, amely a legmagasabb minőségű termékek gyártását is lehetővé teszi.
– Hogyan tovább?
– A gazdaságvédelmi operatív törzs egyik feladata, hogy nyomon kövesse az egyes intézkedések eredményeit és javaslatot tegyen a kormány számára arra, hogyan lehetne további lépésekkel segíteni a gazdaságot. Azokra az intézkedésekre, amelyeket a gazdaságvédelem területén a kormány – európai összehasonlításban is – gyorsan meghozott, nagy szükség volt.
– Melyek ezek közül a legfontosabbak?
– Gondoljunk csak a törlesztési moratóriumra, az adókedvezményekre, a járulékfizetési kedvezményekre, a katás vállalkozóknak nyújtott segítségre vagy a bértámogatási programokra. Hamar bebizonyosodott, hogy ezekre nagy szükség volt, láthatjuk például, hogy csak a bértámogatási programokkal 225 ezer munkahelyet sikerült megvédeni.
– Van tehát esély Magyarországnak a kilábalásra?
– Igen. Továbbra is az a célunk, feladatunk, hogy minden lehetséges eszközzel, akár támogatással, akár jogalkotással segítsük a cégeket saját gazdasági tevékenységük fenntartásában és abban, hogy lehetőség szerint fejlődni is tudjanak. Ez hazánk rövid és hosszú távú érdeke, ez segíthet abban, hogy mielőbb visszaerősödjünk a járvány előtti szintre – sőt akár meg is haladjuk azt.