Gazdaság
Javultak a gazdák várakozásai

Javultak az agrárium szereplőinek várakozásai a második negyedév végére az első negyedévhez képest, de továbbra is bizonytalanság jellemzi az ágazatot, főként a koronavírus-járvány miatt beszűkült exportlehetőségek és a tavaszi aszály miatt – jelentette ki tegnap Hollósi Dávid, a Takarékbank agrár üzletágának ügyvezető igazgatója a pénzintézet háttérbeszélgetésén Budapesten. Ismertette, hogy a bank új, agrár- és élelmiszeripari kilátásait bemutató, Takarék AgrárTrend Indexe 27,5 pontra emelkedett az egy negyedévvel korábbi 26,5 pontról a negyvennyolc pontos skálán.
A bizalmi index a bank agrár- és élelmiszeripari ügyfelei közül kiválasztott csoport rendszeresen megkérdezésén, illetve az elemzők vizsgálatain alapul. A várakozások a búza, a napraforgó, a zöldségek, a tojás, a gyümölcs, valamint a sertés- és marhahús szegmensben működő cégeknél romlottak, azonban a kukorica, a tej, a baromfihús és a szőlő–bor területen dolgozó vállalkozásoknál javultak.
Ugyanakkor a hazai agrárium elveszítette válságállóságát, amelynek okát abban látják az elemzők, hogy a szektor az elmúlt tíz–tizenöt évben bekapcsolódott a globális ellátási láncokba, így közvetlenül érzi a nemzetközi piacokon előforduló káros hatásokat is – tette hozzá.
Mezei Dávid, a Takarékbank agrár- és uniós kapcsolatok ügyvezető igazgatója a Magyar Hírlap kérdésére elmondta, bár jelenleg a biotermékeket drágán állítják elő a gazdák, azonban ha az Európai Bizottság javaslata – miszerint az agrárföldek minimum huszonöt százalékában biogazdálkodást kell folytatni – jogi gyakorlatba lép, akkor csökkennek a biotermékek árai, így a biogazdálkodó is rosszul jár.
Héjja Csaba, a Takarékbank agrárelemzője kifejtette, idén a baromfiágazatnak havonta kellett újabb és újabb problémával szembesülnie: januárban a madárinfluenzával, februárban az exportkorlátozásokkal, márciusban a hirtelen megnövekedett pánikvásárlásokkal, áprilisban pedig a vendéglátóhelyek bezárásával. Bár májusban megélénkült a kereslet a termékek iránt, június 9-én újra megjelent a madárinfluenza Békés megyében, ami újabb szárnyasok leölését eredményezte – szögezte le.