Gazdaság

Varga Mihály: Magyarország gyorsan visszatérhet arra a növekedési pályára

A járványhelyzet eredményes kezelése után egy válságálló gazdaságra építhet a kormány, így Magyarország gyorsan visszatérhet arra a növekedési pályára, ahol a krízis előtt volt - jelentette ki Varga Mihály a Lipóti Tóth és Társai Zrt. új üzemének alapkőletételén Hatvanban.

Varga Mihály: Magyarország gyorsan visszatérhet arra a növekedési pályára
Varga Mihály
Fotó: MH

pénzügyminiszter hangsúlyozta: a 15 milliárd forint összértékű beruházással Magyarország legnagyobb sütőipari üzeme valósul meg, amelyhez a kormány 7 milliárd forinttal járult hozzá a Nagyvállalati Beruházási Támogatási program keretében.

A magyar gazdaságot kiegyensúlyozott növekedési pályán érte a válság, ezért uniós összehasonlításban is kevésbé sújtotta a visszaesés – jelentette ki Varga Mihály.

Mint mondta: ezt támasztja alá, hogy az első negyedévben még 2 százalékkal erősödött a gazdaság, emellett a legutóbbi adatok szerint az építőipar teljesítménye mindössze 2 százalékkal csökkent, míg a kiskereskedelemben jelentkező mérséklődés is majdnem fele az uniós átlagnak.

A tárcavezető felhívta a figyelmet: a kormány a gazdaságvédelmi akcióterv keretében számos támogatással és hitelprogrammal többszáz-milliárd forint értékben segítette az elmúlt időszakban a magyar vállalkozásokat a munkahelyek megvédésében és teremtésében. Ennek része a 2015-ben elindított, és azóta számos könnyítéssel, valamint forrásnöveléssel kibővített Nagyvállalati Beruházási Támogatás.

A támogatási programok tapasztalatai alapján a magyar vállalatok készek a fejlesztésekre és a beruházásokra, ezzel pedig a magyar gazdaság újraindítását segítik – mondta Varga Mihály. Mint fogalmazott: ezt a beruházási igényt támasztja alá az 50 milliárd forintos vállalkozásfejlesztési pályázat kétszeres túljelentkezése is, amelynek keretét a napokban 100 milliárdra növelte a kormány.

A miniszter a sütőipari vállalkozást példaértékű fejlesztésnek nevezte. Kiemelte, hogy a Lipóti Pékség beruházása egy hagyományos iparágat képviselő innovatív és piacnyitó fejlesztés. Az új üzemük - bár robottechnikára épül, mégis - 260 új munkahelyet teremt, és a beruházás révén termékeik az észak-magyarországi térségben is elérhetővé válnak majd.

Kapcsolódó írásaink