Gazdaság
Fenntarthatóbbá tehető az európai turizmus
Valódi helyreállás az idegenforgalomban csak akkor történhet, ha sikerül visszanyerni az utazók bizalmát, ebben kulcsszerepet játszik a tagállamok együttműködése

A turizmus hatalmas jelentőséggel bír a tagállamok számára, akik mindent megtesznek, hogy segítsék az ezen a területen tevékenykedő kis-, közép- és családi vállalkozásokat – hívta fel a figyelmet Deli Andor fideszes EP-képviselő tegnap az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén. Hozzátette: az Európai Unió feladata az, hogy segítse a tagállami törekvéseket. Valódi helyreállás az idegenforgalomban csak akkor történhet, ha sikerül visszanyerni az utazók bizalmát. Ebben kulcsszerepet játszik a tagállamok közötti koordináció és együttműködés. Az Európai Bizottság segítheti ezt az együttműködést, de az utazási korlátozásokról és nemzeti intézkedésekről minden esetben a nemzeti hatóságoknak kell meghozniuk a döntéseket, figyelembe véve a járványhelyzetet tagállami szinten. Ellenkező esetben egy-egy hibás döntés negatívan hathat a járványügyi helyzet alakulására – mondta el Deli, az EP Közlekedési és Idegenforgalmi Szakbizottságának (TRAN) magyar tagja.
Kiemelte, hogy az újabb járványügyi hullám elkerülése érdekében továbbra is alkalmazni kell bizonyos szabályokat, például a kötelező távolságtartást. Az egyes turisztikai célpontok túlzsúfoltságának elkerülése ugyanakkor lehetőséget ad arra is, hogy szélesítsék a turisztikai palettát: új, kevésbé ismert régiók és városok kerülhetnek fel rá. Hangsúlyozta: számít az Európai Bizottságra az új turista célpontok népszerűsítésében. Így nemcsak a helyi idegenforgalmi és vendéglátóipari szektort segítjük, de fenntarthatóbbá és kiegyensúlyozottabbá tehetjük az egész európai turizmust is – tette hozzá a fideszes politikus.
Az EP oldalán található adatokból kiderült, hogy az Európai Unióban a szűkebb értelmében vett idegenforgalmi ágazat – azaz a hagyományos utazási szolgáltatók és idegenforgalmi szolgáltatások – körülbelül 2,3 millió vállalkozásból, főként kis- és középvállalkozásból áll, és nagyjából 12,3 millió főt foglalkoztat.
Budapestet népszerűsíti az új ügynökségi kampány
Budapest a magyaroknak is mindig tud újat mutatni, tele van felfedezésre váró élménnyel, amelyek miatt a magyar családoknak is érdemes útra kelni. Emiatt, illetve a járvány miatt a budapesti turizmus népszerűsítése érdekében kampányt indít a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), amelynek keretein belül különleges perspektívából mutatják meg a fővárost. A kampány azt üzeni: Budapest visszavár, ez a nyár sem múlhat el élmények nélkül. A járvány alatti bezártság után újra együtt, itthon, szabadon utazhatunk, és biztonságos körülmények között lehet részünk csodás hazai élményekben – áll az MTÜ közleményében. Magyarország belföldi turizmusának újraindítása érdekében június 1-je óta arra ösztönzi a magyar családokat, hogy aki teheti, fedezze fel ismét hazánk kincseit, ismerje meg a vidéki tájakat. A június 16-tól zajló kampányban az MTÜ a főváros csodáit helyezi a középpontba, a régen látott, vagy épp ismeretlen attrakcióit, felfedezésre váró élményeit ajánlja a belföldi utazók figyelmébe. A kampány arra is felhívja a figyelmet, hogy egy budapesti városlátogatással most a vendéglátók boldogulását is segítjük.
(ZD)