Gazdaság
Fogyasztóvédelmi szigorítás
A hatóság ezentúl nemcsak az üzlethelyiségekbe, de a raktárakba is beléphet, ahol eszközöket, címkézési, csomagolási és egyéb munkafolyamatokat ellenőrizhet

Jelentősen bővíti a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzési lehetőségeit az ágazati törvény kedden elfogadott módosítása. A hatóság a jövőben nemcsak a fogyasztóval közvetlen szerződéses kapcsolatban lévő eladóval szemben járhat el jogsértés esetén, a szakemberek a kiskereskedő mellett a raktárat, a nagykereskedőt, az importőrt és a gyártót is, a korábbi egy helyett tehát az ellátási lánc öt szintjét ellenőrizhetik – közölte tegnap az Innovációs és Technológiai Minisztérium a távirati irodával. A közleményben kiemelték: a törvénymódosítás a fogyasztóvédelem megerősítésével védi a magyar vásárlókat és a jogkövető vállalkozásokat.
A hatóság mostanáig kizárólag olyan üzletben, webáruházban, applikációban végezhetett ellenőrzéseket, ahol végfogyasztó vásárolt vagy szolgáltatást vett igénybe. A törvénymódosításnak köszönhetően a fogyasztóvédelmi hatóság nemcsak az üzlethelyiségbe, hanem például az áru tárolására szolgáló helyiségbe is beléphet, ott eszközöket, címkézési, csomagolási, egyéb munkafolyamatokat ellenőrizhet, iratokat ismerhet meg, díjmentesen mintát vehet.
A kiskapukat bezáró többletjogosítványokkal tipikus visszaéléseknek veheti elejét a fogyasztóvédelem. Így például a korábbi előírások szerint a hatóság csak nyilatkoztatni tudta a vállalkozást az egyes árucikkek raktárban elérhető darabszámáról. Ezért nem állt módjában személyesen meggyőződni arról, hogy egy webáruház okkal sürgette-e a fogyasztót gyors döntésre azzal, hogy a honlapon figyelmeztető feliratban jelezte: „már csak öt termék raktáron”. Fogyasztóvédelmi felügyelő annak ellenére sem tehette be eddig a lábát nagykereskedelmi raktárakba, hogy többször érkezett jelzés olyan megtévesztésről, amikor az importált árucikk csomagolására a vásárlói bizalom fokozása érdekében „magyar termék” címkét ragasztottak – ismertették.