Gazdaság

Varga Mihály: A 2021-es büdzsé a gazdaságvédelem költségvetése

Magyarország 2021-es költségvetése a gazdaságvédelem költségvetése, amely a járványügyi készültség fenntartása mellett is tartalmazza a szükséges forrásokat a gyermeket nevelő családok támogatásához, a nyugdíjasok megbecsüléséhez, a munkahelyek megtartásához és új munkahelyek létrehozásához - mondta a pénzügyminiszter szerdán az Országgyűlésben.

Varga Mihály: A 2021-es büdzsé a gazdaságvédelem költségvetése
Varga Mihály pénzügyminiszter az expozé előtt a Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló javaslat általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Varga Mihály a jövő évi büdzsé általános vitáját megnyitó felszólalásában a magyar társadalom egészének győzelmeként értékelte, hogy Magyarország azonnal meg tudta tenni a járványhelyzetben szükséges lépéseket, és lényegében megnyerte a csatát a vírussal szemben. Hozzátette: ennek tudatában is mély fájdalommal fordulnak az áldozatok családjai felé. A következő feladatnak azt nevezte, hogy minél gyorsabban visszaépítsék a magyar gazdaság növekedését a járvány előtti szintre. Közölte: a kormány 2021-re dinamikus, 4,8 százalékos GDP-bővüléssel, mérsékelt, 3 százalékos inflációval és a maastrichti referenciaérték alatti, 2,9 százalékos GDP-arányos hiánycéllal, valamint a nemzeti jövedelem fél százalékát meghaladó biztonsági tartalékkal számol, az államadósság csökkenése mellett.

Hangsúlyozta: a jövő évi költségvetésben - amely egy egészségbiztosítási és járványügyi alapra, valamint egy gazdaságvédelmi alapra épül - kiemelt helyen van a családok védelme, az ország gazdasági fejlődési lehetőségeinek biztosítása és Magyarország biztonságának garantálása.

Kiemelte: 2021-ben minden kiemelt terület több forrással gazdálkodhat majd, így jövőre közel 2295 milliárd forint áll rendelkezésre a családok támogatására, ami 67 milliárddal magasabb mint idén. Közölte, 2021-ben folytatódik a családvédelmi akcióterv: fenntartják a családi adórendszert, az első sikeres nyelvvizsgához és a közlekedési alapismeretek tanfolyamhoz adott támogatást, emelik az ápolási díjat, növelik az óvodai és bölcsődei férőhelyeket, valamint kiemelten kezelik a gyermekétkeztetés finanszírozását. Kitért arra is: a jövő évi költségvetés biztosítja a nyugdíjasok megbecsüléséhez szükséges forrásokat, 2021-ben 3907 milliárd forintban határozták meg a nyugellátások kiadásait, amely 327 milliárddal magasabb, mint idén. Rendelkezésre áll az az összeg is, ami 13. havi nyugdíj visszaépítéséhez szükséges.

Oktatásra 2021-ben 2229 milliárd forintot szán a kormány, ami 78 milliárddal több, mint idén, egészségügyre pedig jövőre 2115 milliárd forint jut, ami 156 milliárddal magasabb összeget jelent 2020-hoz képest - számolt be a pénzügyminiszter. Kiemelt feladatnak nevezte a határok védelmét és a közbiztonságot, jelezve, hogy védelemre 704 milliárd forint áll majd rendelkezésre, ami 154 milliárddal több, mint idén, a rendvédelem fejlesztésére pedig 953 milliárd forint jut, 93 milliárddal több, mint 2020-ban.

Kitért arra is, hogy a társadalombiztosítási és jóléti szolgáltatások kerete - amibe beletartozik például a táppénz, a családi pótlék vagy a munkanélküli ellátás - jövőre 541 milliárd forinttal nagyobb, 6500 milliárd forint. Megerősítette: a kormány továbbra sem gondolkodik munka nélkül megszerezhető alapjövedelemben, hanem a hagyományos jóléti szolgáltatások kereteit fogja magasabb szinten biztosítani.

Varga Mihály beszámolt arról is, hogy jövőre 4477 milliárd forintot biztosítanak a közszférában dolgozók bérére, ami 387 milliárddal magasabb, mint idén, valamint jelentősen megemelik a közfoglalkoztatás keretét, 165 milliárd forintra a járvány hatásainak kezelése érdekében. A gazdaságvédelmi alapról szólva kiemelte: Magyarország eddigi legnagyobb gazdaságvédelmi programját dolgozták ki, így 2021-ben 2550 milliárdot meghaladó forrás áll rendelkezésre a munkahelyek megőrzésére, újak létrejöttének elősegítésére, a kiemelt ágazatok megerősítésére, a vállalkozások likviditásának finanszírozására, a családok támogatására és nyugdíjasok védelmére.

Hozzátette: az egészségbiztosítási és járvány elleni védekezési alap mintegy 3000 milliárd forintos forrást tartalmaz a járvány elleni védekezésre és az egészségügyi ellátórendszer működtetésére. Hozzátette: a gyógyító-megelőző ellátás finanszírozására 138 milliárdos többletforrás jut, ami biztosítja az egészségügyi szakdolgozók és a védődők bérfejlesztését. Elmondta: az Egészséges Budapest Program is folytatódik jövőre, közel 30 milliárd forintból.

Az EU-s forrásokról szólva elmondta: a magyar költségvetés kész arra, hogy 2021-ben olyan előfinanszírozást hajtson végre, amivel meghitelezi a uniós támogatások egy részét.

Több pénz jut az önkormányzatoknak 

Az önkormányzatok finanszírozásáról szóló vitára reagálva varga Mihály leszögezte: több mint 857 milliárd forintos forrás jut az önkormányzatoknak 2021-ben, ami 16 százalékkal, 118 milliárddal több, mint idén. Hitelforrás nélkül az önkormányzatok jövőre közel 3000 milliárd forinttal gazdálkodhatnak - mondta, hozzátéve, hogy a települések iparűzési adóbevételei az elmúlt 5 évben 50 százalékkal emelkedtek, így bízhatnak abban, hogy ez a jövőben is növekedni fog. Beszámolt arról is, hogy 200 milliárd forint hitelkeretet is biztosítanak az önkormányzatok számára beruházásokhoz, valamint folytatódik a Modern városok és a Magyar falu program, de uniós programokból is fordítanak az önkormányzatok fejlesztéseire.

Ugyanakkor - jelentette ki a miniszter - a járvány elleni védekezés költségeiből mindenkinek ki kell vennie a részét, éppen erről szól az önkormányzatok szolidaritási hozzájárulása: a gazdagabb önkormányzatok fizetnek a szegényebb településeknek. A híresztelésekkel ellentétben ez nem kormányzati elvonás, hiszen az elmúlt években is működött, inkább az a szokatlan, hogy Budapest vezetése ebben a szolidaritásban nem kíván részt venni - jegyezte meg.

Varga Mihály úgy összegzett: 2021-es költségvetés azt mutatja, hogy a kormány a gazdasági krízishelyzetet nem megszorítással, hanem segítségnyújtással kezeli.
 

ÁSZ: Iránytű lehet a 2021-es büdzsé a gazdaság újraindításához

A 2021-es költségvetés iránytűként szolgálhat a teljes magyar gazdaság újraindításához - értékelt az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke szerdán az Országgyűlésben a törvényjavaslat általános vitájának kezdetén.  

Domokos László közölte, az ÁSZ a törvényjavaslatot megalapozó makrogazdasági prognózist megfelelő alapnak tekintette a jövő évi büdzsé tervezéséhez, az előterjesztés megfelel az államadósság-szabálynak, valamint a költségvetésre vonatkozó jogszabályi előírásoknak.

Úgy fogalmazott: a koronavírus-járvány szomorú tapasztalata az, hogy leginkább az egyéb betegségekben is szenvedő emberek váltak a fertőzés áldozatává, az erős immunrendszerrel rendelkezők viszonylag könnyen átvészelték azt.

Szerinte a gazdaságban is hasonló folyamat várható, azaz a válság kirobbanásakor is súlyos problémákkal küzdő nemzetgazdaságok szenvedik el a legtartósabb veszteségeket, míg az egészséges szerkezetűek gyorsabban gyógyulnak. Elmondta, Magyarország egészséges gazdasággal és államháztartással rendelkezett a koronavírus-járvány kirobbanásakor, így a gazdasági élet hamar visszatérhet a régi kerékvágásba, kivéve a világgazdaságba leginkább integrálódott ágazatokban, például a világkereskedelemben és a nemzetközi turizmusban.

Domokos László az Állami Számvevőszék elnöke felszólal a Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló javaslat általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén
Domokos László az Állami Számvevőszék elnöke felszólal a Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló javaslat általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Domokos László szerint reális az a következtetés, hogy a magyar gazdaság 2021-es teljesítménye meghaladja a 2019-est, de nem éri el az eredetileg 2020-ra tervezettet. Hozzátette: a kormányzati makrogazdasági prognózis szerint jövőre, az idei visszaesés után, a gazdaság visszatér a növekedési pályára, amelyhez a beruházások, a fogyasztás és az export növekedése egyaránt hozzájárul.

A fogyasztás bővülését segíti, hogy a keresetek ismét dinamikusan emelkednek majd és a foglalkoztatás visszaáll a járvány előtti szintre, maga után vonva a munkanélküliség csökkenését - mondta. Domokos László célszerűnek nevezte, hogy már most nyáron elfogadja a parlament a jövő évi költségvetést, ezzel szerinte több bizonytalanságot meg lehet szüntetni, például kiderül, mekkora összeget tud költeni az állam 2021-ben a járvány káros hatásainak mérséklésére és a gazdaság újbóli beindítására.

Kitért arra is, bár az EU átmenetileg felfüggesztette a hiányra vonatkozó korlátozást, az erős jelzés, hogy Magyarország mégis három százalék alatt tartja azt.     Különösen Magyarország nemzetközi versenyképessége szempontjából fontos a három százalék alatti hiány, mert kevés ország lesz képes 2021-re ilyen célt kitűzni - vélekedett.

Úgy összegzett, hogy ez az a hiány, amelynek a finanszírozása nem jár együtt az ország külföldi eladósodottságának növelésével, illetve nem járul hozzá az infláció növekedéséhez sem.

Domokos László szólt arról is, hogy a foglalkoztatás idei visszaesése és az alacsony béremelési ütem ellenére 1500 milliárd forint friss lakossági megtakarítás lesz 2021-ben bevonható az államadósság finanszírozásába, ha a lakosság megtakarítási hajlandósága fennmarad.

Szerinte ehhez szükséges az állampapír-vásárlást ösztönző további megtakarítási konstrukciók bevezetése. Beszélt arról is, hogy a koronavírus-járvány kezelésének nemzetközi irodalmában megjelent az a „helikopterpénznek” nevezett javaslat, amelynek lényege, hogy az állam adjon egy nagyobb összeget minden embernek a fogyasztás növekedése, a gazdaság élénkülése érdekében.

Hozzátette: a magyar kormány nem ezt „a társadalmilag igazságtalan megoldást” választotta, hanem a nyugdíjasoknak ad többletjövedelmet, és ezzel egy olyan réteg vásárlóerejét növeli, amelyet különösen érzékenyen érintettek a járvány gazdasági következményei. Szerinte a 13. havi nyugdíj fokozatos visszaépítése a nyugdíjasok életszínvonalának emelése mellett négy éven át ismétlődő lökést ad a fogyasztás növekedésének, így a gazdaságot is élénkíti.

Az ÁSZ-elnök elmondta, a költségvetés bevételi előirányzatainak több mint 97 százaléka megalapozott.

A társasági adó előirányzata részben megalapozott, alulteljesülése várható, így kockázatos - fűzte hozzá. Közölte, a kiadási előirányzatok is több mint 95 százaléka megalapozott. Hozzátette: a kockázatos kiadási előirányzatok közé tartozik az Eximbank Zrt. kamatkiegyenlítése és a kötött segélyhitelezés kiadási előirányzata.

A helyi önkormányzatokat költségvetési támogatását értékelve azt mondta, az előirányzat 16 százalékos növekedése várhatóan elégséges lesz a közfeladatok ellátáshoz, de ez nem jelenti azt, hogy a bevételeik csökkenése és feladataik növekedése következtében egyes önkormányzatok ne kényszerülnének takarékosságra, és nem kellene fejlesztéseket átütemezniük, egyes önként vállalt feladatokat elhagyniuk.

A számvevőszék vezetője szerint az egészségbiztosítási és a járvány elleni védekezési alap összevonásának üzenetértéke van, vagyis nem egyszeri jelleggel volt szükség 2020-ban az egészségügyi kiadások jelentős növelésére, hanem az egészségügy korszerűsítésének, fenntartható és az ország fenntarthatóságát szolgáló fejlesztésének célkitűzése a járvány akut szakaszának az elmúltával is fennmarad.

 A büdzsé tükrözi a szükséges erőfeszítéseket

A jövő évi költségvetés tükrözi azokat az erőfeszítéseket, amelyek a járvány okozta helyzetben szükségesek a gazdaság talpon maradásához, a közszolgáltatások működtetéséhez és az államháztartási egyensúly fennmaradásához - értékelt a 2021-es büdzséről szóló javaslat szerdai országgyűlési vitájában a Költségvetési Tanács elnöke.

 Kovács Árpád azt mondta, a büdzsé fókuszában a gazdaság élénkítése, a járvány hatásának kitett ágazatok támogatása, a munkahelyek megőrzése, újak teremtése, valamint a családok és a nyugdíjasok helyzetének védelme áll.  A bevételi előirányzatok megfelelnek az azt megalapozó makrogazdasági prognózisoknak - mondta.

A tanács ugyanakkor megállapította azt is, hogy ha a makrogazdasági várakozások nem teljesülnek maradéktalanul, az több adó bevételét is csökkentheti. Ezért a bevételek alakulását folyamatosan figyelemmel kell kísérnie a kormánynak, és ha kell, a kiesést ellensúlyoznia kell - tette hozzá az elnök.

A tanács indokoltnak tartja a gazdasági prognózisoktól közvetlenül nem függő bevételek tervezett előirányzatainak megalapozását további számításokkal is. A Gazdaságvédelmi Alap 2021-ben is szolgálja a gazdaság védelmét és újraindulását - tette hozzá. Fontosnak ítélte, hogy az alap jelentős összegű szabadon felhasználható tartalékot tartalmaz.

Ugyancsak összehangolt lesz a járvány elleni védekezés, valamint az egészségügyi ellátórendszer működtetése a 2021-es költségvetésben új pénzalap, az Egészségbiztosítási és Járvány Elleni Védekezési Alap létrehozásával - mondta. Közölte: biztosított, hogy a járvány elleni védekezésnek jövőre se legyen pénzügyi akadálya.

Az előirányzatok garantálják a családvédelem céljainak megvalósulását és több pénz jut az időskori biztonság fenntartására is, emellett a költségvetés lehetőséget nyújt hon- és rendvédelmi beruházásokra.Közölte azt is, hogy a testület szerint a tervezett 2,9 százalékos GDP-arányos hiánycél akkor teljesíthető, ha megfelelő takarékossági intézkedések születnek azokon a területeken, ahol az idei évre tervezetthez képest csökkenés tapasztalható majd.

Kovács Árpád emellett elengedhetetlennek nevezte a felülről nyitott kiadási előirányzatok biztonságos megtervezését.

Ismertette a kormány válaszait is ezen felvetésekre: már a 2020-as költségvetésben is megtakarítottak a járvány miatt, és számos halasztható programra az előző évinél kisebb forrást irányoztak elő. A felülről nyitott kasszák esetében pedig kellő óvatossággal járnak el.

A tanács úgy ítélte meg: a járvány esetleges elhúzódása miatt bekövetkező rosszabb gazdasági helyzet a tervezettnél kevesebb bevételt és több válságkezelési kiadást eredményezhet, a kockázatra pedig csak részben lehet fedezet a GDP fél százalékát kitevő tartalék. Ezért azt javasolják: fejezeti szinten jelöljön meg a kormány olyan előirányzatokat, amelyek elköltésére csak akkor vállal kötelezettséget, ha az idei folyamatok a tervezettnek megfelelően alakulnak. A kormány szerint azonban ez a szigorítás a kilábalást hátráltatná - ismertette.

A tanács tudomásul vette, hogy a GDP-arányos államadósság idén újra 72 százalék fölé emelkedik. A testület fontosnak ítélte, hogy az államadósság-mutató csökkenő trendje visszatér és 2021 végére 69,3 százalékra mérséklődik - hangzott el. A grémium úgy látja: a mutató 2024-ben kerülhet az unió által előírt 60 százalékos szint alá.

Az elnök emlékeztetett: a 2019-es gazdasági növekedés 4,9 százalékos volt, jelentősen meghaladva az unió, az eurózóna és a régió növekedését, így a kedvezőtlenebbé váló külső környezet hatásait ellensúlyozni tudta az ország, az államadósság pedig 2019 végére a GDP 65 százalékára csökkent.

Szólt a 2020-as folyamatok értékeléséről is, kitérve a koronavírus-járvány hatásaira és azok kezelésére. Elmondta, hogy a Költségvetési Tanács szerint az elmúlt évtized sikeres gazdaságpolitikájának és a magyar gazdaság erőfeszítéseinek köszönhetően az ország erős és ellenálló a járvány gazdasági következményeivel szemben.

Kovács Árpád felidézte, hogy a kormány az idei büdzsét 4 százalékos gazdasági növekedésére építette, és elfogadhatónak ítélte a kabinet 3 százalékos GDP-visszaesésre vonatkozó előrejelzését a járvány következményeként.

Fidesz: Fókuszban a járvány elleni védekezés, a gazdaság újraindítása

A jövő évi büdzsé fókuszában a koronavírus-járvány elleni védekezés és a gazdaság újraindítása áll - mondta Bánki Erik, a Fidesz vezérszónoka szerdán az Országgyűlésben, a 2021-es költségvetési törvényjavaslat általános vitájában.

A politikus a gazdaságvédelem költségvetésének, a rendkívüli helyzet várható eseményeivel kalkuláló, alapos előterjesztésnek nevezte a jövő évi büdzsét.

Kiemelt cél, hogy a magyar gazdaság visszaállhasson emelkedő pályájára. Ezt szolgálja a jövőre is folytatódó, az ország történetének legnagyobb gazdaságvédelmi programja, amely hangsúlyosan támogatja a munkahelyek megvédését és újak létrehozását - tette hozzá, egyetértve azzal a kormányzati céllal, hogy annyi munkahelyet teremtsenek, amennyit a koronavírus-járvány elvett.

KDNP: Több forrás jut családpolitikára, oktatásra, egészségügyre

Minden kiadási tételen több forrás szerepel 2021-ben, így családpolitikára, oktatásra, egészségügyre, nyugdíjakra és a közszféra béremeléseire is magasabb összeg jut jövőre - mondta a KDNP vezérszónoka szerdán az Országgyűlésben, a 2021-es költségvetési törvényjavaslat általános vitájában.

Hargitai János a 2021-es költségvetést úgy értékelte: az minden kiadási tételen több forrás szerepeltet mint idén vagy a korábbi években. Hangsúlyozta: a KDNP számára kiemelten fontos családpolitikára még a gazdasági válság sújtotta helyzetben is 2295 milliárd forintot fordítanak jövőre, ami 65 milliárddal több, mint 2020-ban.

Ez a magyar GDP 4,5 százaléka, ilyen sehol nincsen Európában - tette hozzá.

Ha ezt következetesen, hosszú időn keresztül tenni tudjuk, akkor ez a demográfiai mutatókban látszani fog, ami a jövő szempontjából sorskérdés - mondta.

Trianon 100. évfordulójára utalva úgy fogalmazott: ha a magyarság belakja a Kárpát-medence azon részét, amelyet meghagytak neki, akkor az az övé lesz, de ha nem, akkor elfogy.

 Fidesz: Magyarország vonzó beruházási célpont
   

 Csenger-Zalán Zsolt (Fidesz) az elmúlt évek gazdasági eredményeit méltatta, hangsúlyozva, hogy Magyarország vonzó beruházási célpont lett, így jó adottságokkal rendelkezik ahhoz, hogy sikeresen szembenézzen a koronavírus okozta nehézségekkel. Kiemelten szólt a növekedési hitelprogramról, valamint a további exportot és kkv-kat támogató hitelprogramokról, amelyekkel összesen 3000 milliárd forint hitelkeret áll a magyar cégek rendelkezésére.

Hangsúlyozta: baloldallal régi vita, hogy a munkanélküliséget vagy a munkahelyeket kell-e finanszírozni. Úgy értékelt: a baloldal szerint a munkanélküliség fenntartására kell költeni a forrásokat, a Fidesz viszont a munkahelyek megőrzésére és a újak teremtésére összpontosít.

Kapcsolódó írásaink