Gazdaság

Újabb gazdaságvédelmi intézkedés lépett életbe

A program lehetőséget biztosít a vállalkozásoknak, hogy átvészeljék ezt az időszakot, és sikeres résztvevői legyenek a gazdaság újraindulásának

A hazai vállalkozások a gazdaság újraindításának motorjai, ezért a lehető legkedvezőbb forrásokat és feltételeket nyújt az újabb gazdaságvédelmi intézkedés a cégeknek. A nullaszázalékos kamat mellett elérhető hiteltermék az eddigi beruházási célok mellett önálló forgóeszköz- és likviditásfinanszírozást is biztosít a vállalkozások számára.

Újabb gazdaságvédelmi intézkedés lépett életbe
Varga Mihály pénzügyminiszter
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Június 9-től újabb gazdaságvédelmi intézkedés lép életbe, a magyar kisvállalkozások nullaszázalékos kamat mellett igényelhetnek hitelt az MFB Pontokon – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter. A tárcavezető kiemelte: ez a jelenlegi legkedvezőbb és legolcsóbb finanszírozási lehetőség a válság alatti működéshez és a gazdaság újraindítását követő versenyre való felkészüléshez is. A kormány célja, hogy minden életképes vállalkozás segítséget kapjon a válság leküzdésében, és részt vegyen a gazdaság újraindításában. A kormány májusban döntött arról, hogy a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program éves keretének módosításával összesen 420 milliárd forint fejlesztési forrást biztosít a gazdaságvédelmi intézkedésekhez – emlékeztetett Varga Mihály.

Mint mondta: a most induló Mikro- és Kisvállalkozások Technológiai Korszerűsítése Célú Hitelprogram is ebből a keretből indul, összesen 137 milliárd forinttal. A tárcavezető elmondta: a hazai vállalkozások a gazdaság újraindításának motorjai, ezért a lehető legkedvezőbb forrásokat és feltételeket kívánjuk nyújtani a cégek számára. A nullaszázalékos kamat mellett elérhető hiteltermék az eddigi beruházási célok mellett önálló forgóeszköz- és likviditás­finanszírozást is biztosít a vállalkozások számára.

A program keretösszegének ötven százaléka beruházási célra, ötven százaléka pedig a likviditás és működés finanszírozására fordítható. A felvehető legmagasabb hitelösszeg beruházási hitelcél esetén 150 millió forint, forgóeszköz- és likviditásfinanszírozás esetén pedig háromszázmillió forint lehet. A nullaszázalékos hitel június 12-től igényelhető országszerte, az MFB Pontok hálózatában.

Sipos-Tompa Levente, az MFB Pontok hálózatát működtető Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója a közlemény szerint arra hívta fel a figyelmet, hogy a program fémjelzi a teljes gazdaságélénkítő intézkedéssorozat filozófiáját: nemcsak arra biztosít lehetőséget a vállalkozásoknak, hogy átvészeljék ezt az időszakot, hanem arra is, hogy sikeres résztvevői legyenek a gazdaság újraindulásának és további fejlődésének.

Hozzátette: ennek érdekében a program igénylési feltételeit és a lehetséges hitelcélokat úgy határozták meg, hogy a lehető legtöbb vállalkozásnak segítséget nyújthassanak a kamatmentes finanszírozás segítségével.

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program feltételrendszerének megfelelően a hitel felvételére devizabelföldinek minősülő, Magyarország területén - a közép-magyarországi régió kivételével - székhellyel, telephellyel, illetve az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarország területén - a közép-magyarországi régió kivételével - fiókteleppel rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások jogosultak - derül ki a Pénzügyminisztérium közleményéből.

Ismét valótlanságot állít a Népszava

Múlt heti írása után ismét valótlanságot közölt a Népszava a Pénzügyminisztérium műemléki épületének felújításáról. A lap állítása szerint a Szentháromság téri épület rekonstrukciója 1,3 milliárd forinttal drágult, amelynek okaként egy műszaki vezető koronavírusos megbetegedését jelölték meg. A valóság ezzel szemben az, hogy a műemlék felújításának költsége nem növekedett, az új közbeszerzési kiírásra a munkálatok előrehaladása miatt volt szükség, arra a munkatárs megbetegedése semmilyen hatással nincs – derül ki a Pénzügyminisztérium lapunknak küldött közleményéből, melyben javasolják a Népszava szerkesztőségének, hogy az olvasók hiteles tájékoztatása érdekében fokozott körültekintéssel végezzék tevékenységüket. A közbeszerzési módosítás szerint az egykori Magyar Királyi Pénzügyminisztérium épülettömbjének rehabilitációjára megkötött, az I. ütemre vonatkozó keretmegállapodásán belül az egyik megrendelés a korábban tervezett 2,818 milliárd forintos összegről 4,138 milliárd forintra módosult. Azonban az eljárás a megállapodás tervezett keretösszegén belül valósul meg, így a projekt egészét tekintve nem jelent többletköltséget. A módosítást a munka előrehaladása indokolja, további épületrészekre is kiterjednek a munkálatok.
(ZD)

Magyarország álláspontja

Az európai helyreállítási terv lényegét tekintve a déli tagállamok igényeire szabott elképzelés, amelynek célja a hosszú idő óta pénzügyi és strukturális problémákkal küzdő országok gazdasági összeomlásának megakadályozása - nyilatkozta Varga Mihály az Európai Bizottság május végén megjelentetett javaslatcsomagjáról. A Pénzügyminisztérium az MTI-hez eljuttatott közleményében ismerteti: az uniós pénzügyminiszterek (Ecofin) tegnapi videókonferenciáján a magyar tárcavezető kijelentette: Magyarország álláspontja az, hogy az Európai Uniónak méltányosan és arányosan kell eljárnia a károk enyhítésekor. Az európai helyreállítási terv révén a koronavírus-járvány gazdasági és társadalmi következményeit az unió által a piacokról felvett hitelből finanszírozott, vissza nem térítendő támogatásokkal igyekeznek enyhíteni - tájékoztatott Varga Mihály. Elmondása szerint az EB olyan hétszázötvenmilliárd eurós gazdaságélénkítő alapra tesz javaslatot, amelyből kétharmad részben az EU költségvetési programjaiba visszaforgatott támogatásokat, egyharmad részben hiteleket folyósítanának. A bizottság a források elosztásánál számos, az alacsonyabb jövedelemszintű tagállamok számára hátrányos megszorítással élt.
(ZD)

Kapcsolódó írásaink