Gazdaság
Módosulnak a Széchenyi Kártya Program válságkonstrukciói
Munkabérhez folyószámlahitel is igényelhető

Három ponton módosulnak a Széchenyi Kártya Program válságkonstrukciói, a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel Plusz és a Széchenyi Kártya Munkahelymegtartó hitel a továbbiakban ötven-ötven százalékos arányban lesz igényelhető – mondta tegnap György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára. Közölte: mindez azt jelenti, hogy ha a vállalkozó egy egységnyi munkahelymegtartó hitelt igényel, amelyet csak munkabérre fordíthat, akkor ehhez kapcsolódóan egy egységnyi folyószámlahitelt is fel tud venni, amely már szabad felhasználású. A másik újítás, hogy a mikro- és a kisvállalkozások – amennyiben munkavállalóik száma nem haladja meg a 49-et – már önállóan is igényelhetik a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel Pluszt. Ezen felül a Széchenyi Beruházási Hitel Plusz segítségével a vállalkozások kiválthatják a korábban, kedvezőtlen feltételekkel felvett hiteleiket.
György László közölte azt is, hogy az ITM által meghirdetett magyar high-tech és zöld pályázat ötvenmilliárd forint értékű keretére egy hét alatt 85,6 milliárd forintos igény érkezett. Ebből összesen 130 milliárd forint értékű beruházás valósulhat meg 3300 vállalkozásnál. Ez a pályázat azért is különleges, mert a vállalkozások nemcsak eszközvásárlásra pályázhatnak, hanem az ezek használatához szükséges tudást is megszerezhetik. Hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy a cégek a technológiák megújítására és zöldítési programra költsenek, ezért a támogatást szakértői szolgáltatásokra és képzésre is igénybe tudják venni. Ebben a programban 480 képzés szerepel, ami elszámolható – hívta fel a figyelmet. Kiemelte: a Zöld nemzeti bajnokok program előminősítése június 15-én indul, a 3,85 milliárd forint értékű programban részt vevő vállalkozások ekkortól tudják ajánlataikat az Iparfejlesztésért Felelős Nonprofit Kft.-nek benyújtani.