Gazdaság

Az önvezető autók fejlesztése kormányzati támogatást kap

Segítség az elektromos járművek terjedéséhez

Az önvezető autózáshoz kapcsolódó közös kutatás-fejlesztést valósít meg a Robert Bosch Kft. és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, amely Magyarország egyik vezető kutatóegyeteme – adta hírül tegnap a távirati iroda.

Az önvezető autók fejlesztése kormányzati támogatást kap
Nem csak a rendszámuk zöld, jelentősen csökkentik a szén-dioxid-kibocsátást is
Fotó: MH/Papajcsik Péter

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból támogatott projekt összköltsége több mint 1,66 milliárd forint, a támogatás meghaladja a 993 millió forintot.

A 2023-ig tartó konzorcium, azaz a szerződéses együttműködés vezetője a Budapesti Fejlesztési Központ, amely Németország után a Bosch második legnagyobb európai fejlesztési helyszíne. A konzor­cium a projekt megvalósításával szeretné meglévő tesztautomatizációs környezetét fejleszteni, valamint a rendszerszintű és autós teszteléseket hatékonyabbá tenni. A projektnek fontos társadalmi és gazdasági hatása is van, erősíti Magyarország autóiparban elfoglalt meghatározó szerepét.

A kormány az önvezető autó elterjesztése mellett az elektromos autó támogatásában is érdekelt. Várkonyi Gábor autóipari szakújságíró európai uniós szinten is bőkezűnek tartja az elektromos­autó-­vásárlás hazai támogatását. A szakértő szombaton az M1-en emlékeztetett arra, hogy Magyarországon a támogatás sávos beosztású, a kisebb elektromos autók után maximum 2,5 millió forintos támogatást ad az állam. A koronavírus-járvány miatt idén húszmillióval kevesebb autóeladással számolnak a gyártók a világpiacon. A gyártóknak azért is fontos, hogy a kis elektromos autókból minél többet adjanak el, mert ezekkel viszik le a flotta szén-dioxid-kibocsátását, így elkerülhetik, hogy az Európai Uniónak milliárdokat kelljen fizetniük a kvóta túllépése miatt.

Kapcsolódó írásaink