Gazdaság
Gazdaságélénkítés célzott adócsökkentésekkel
Az Országgyűlés döntése alapján a szociális hozzájárulási adó július elsejétől 17,5 százalékról 15,5 százalékra csökken. Ezzel megegyezően mérséklődik a kifizetőt terhelő egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) is, amely így szintén 15,5 százalék lesz. A kisvállalati adó kulcsa a jelenlegi tizenkettőről tizenegy százalékra csökken. A képviselők lehetővé tették továbbá, hogy a cégek akár teljes nyereségüket társaságiadó-mentesen félretehessék egy négy éven belül megvalósuló magyarországi beruházásra, amennyiben annak összege nem haladja meg a tízmilliárd forintot. A kiskereskedelmi adót ötszázmillió forintos éves árbevétel felett kell fizetni, mértéke sávosan változik: ötszázmillió és harmincmilliárd forint közötti adóalap esetén 0,1 százalék, harminc- és százmilliárd forint között 0,4 százalék, az ezt meghaladó esetekben pedig 2,5 százalék. Varga Mihály hangsúlyozta, a kormány elkötelezett a jövedelemadók csökkentése, a gazdasági növekedés erősítése mellett, a költségvetési egyensúly megőrzése érdekében pedig továbbra is a forgalmi-fogyasztási adókra kívánja helyezni az adórendszer súlypontját. Emellett fokozatosan kiépül a felnőttképzés adatszolgáltatási rendszere, amely várhatóan az idén ősszel induló képzéseknél már naprakész lesz. Ugyancsak létrejön a munkaerőpiaci előrejelző rendszer, amely regionális szinten mutatja az igényeket. A felnőttképzésben tanulóknak lehetőségük lesz képzési hitel, valamint ösztöndíj igénybevételére. Csökkennek a képzők adminisztratív terhei, olyan képzések válnak költségként leírhatóvá a társaságiadó-alapból, amelyekről a képző adatot szolgáltat.
Varga: Rekordidő alatt született döntés

Megszülettek az első támogatói döntések a több mint 33 milliárd forint keretösszegű, a vállalkozások technológiai megújulását segítő pályázat keretében – mondta tegnap Varga Mihály pénzügyminiszter. A tárcavezető kiemelte: a múlt pénteken megnyitott felhívásra nagy az érdeklődés, az új, feltételesen visszatérítendő finanszírozású pályázaton az első támogatói döntések rekordidő alatt születtek meg: hat vállalkozás nyert el közel kétszázmillió forint fejlesztési forrást. Az elkövetkező hetekben folyamatosan születnek meg a további döntések, a tervek szerint közel ezerötszáz vállalkozás nyerhet támogatást. A felhívás célja a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítése érdekében olyan fejlesztések támogatása, amelyek a munkahelyek védelmét és új munkahelyek létrehozását segítik – tette hozzá.
(MOA)