Gazdaság
Időben hozott intézkedések
Jól jöttek az adókedvezmények, továbbá az átmeneti adómentesség is

Ismertette, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal legfrissebb adatai szerint a bajba jutott ágazatokban az adókedvezmények révén több mint háromszázhatvanezer embernek tudta segíteni a kormány a munkában maradását vagy vállalkozásának fenntartását. Ezen belül négy hónap alatt a 28 ezer vállalkozás által igénybe vett 66 milliárd forint adókedvezmény 210 ezer munkavállaló állásának megőrzését tette lehetővé – mondta az államtitkár a távirati iroda beszámolója szerint.
Az elsőként meghozott gazdaságvédelmi intézkedések egyikeként 151 ezer katás vállalkozó kapott négyhavi adómentességet. A legkisebb vállalkozásoknak automatikusan biztosított átmeneti adómentesség huszonhat szakmát érint, és azok is igénybe vehetik, akik nem fő-, hanem melléktevékenységként végzik munkájukat. Június végéig az érintettek huszonhatmilliárd forintnyi adókedvezményt kapnak.
A katás adózók minden olyan ellátásra jogosultak, mint korábban, és az adómentes időszakot a nyugdíjszámításnál is figyelembe veszik majd. Szintén a legkisebb vállalkozások terheit csökkenti, hogy tíz havi automatikus részletfizetést biztosítanak azoknak, akiknek március elsején fennálló adótartozásuk volt. A hetvennégyezer kata-adózó tizennégymilliárd forint tartozást pótlékmentesen fizethet tíz egyenlő részletben a veszélyhelyzet elmúltával – tudatta az államtitkár.