Gazdaság

Varga Judit a hazai termékek vásárlására buzdít

Az igazságügyi miniszter közösségi oldalán hívja fel a figyelmet az összefogás fontosságára. 

Varga Judit a hazai termékek vásárlására buzdít
Varga Judit
Fotó: MH/Katona László

Varga Judit bejegyzésében kiemeli, vásárlásaink, utazásaink és pénzügyi döntéseink is komoly hatással vannak társadalmunkra.

„Az utóbbi években talán soha nem volt ekkora szükség az összefogásra! A felelős döntésünkkel sok magyar családnak, vállalkozónak, szállásadónak, termelőnek, vendéglősnek és végső soron minden magyar embernek segíthetünk, hogy mielőbb túljussanak a nehézségeken és hogy a magyar gazdaság mielőbb újra erőteljesen növekedő pályára álljon.” – fogalmazott a politikus.

A védekezés terén eddig példásan összefogtak a magyar emberek. Tegyünk így a vásárlásaink, utazásaink, pénzügyi döntéseink során is! Hajrá magyarok! – zárta gondolatait az igazságügyi miniszter.

Objektum doboz

A kormányszóvivő és az agrárminiszter is hazai termékek vásárlására biztat

Szentkirályi Alexandra kedden Facebook-oldalán arról írt, hogy az agrárminiszterrel Lajosmizsén egy epertermesztőnél jártak. Megköszönték a termesztők helytállását, hiszen a koronavírus-járvány idején komoly rohamot kellett kiállnia a mezőgazdaságnak, az élelmiszeriparnak, de jól vették ezt az akadályt.

Kiemelte: a magyar kormány ezután is prioritásként kezeli a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart. Ezért nagyon komoly támogatásokkal segítette és segíti ennek a szektornak nemcsak a járvány alatti, hanem azutáni működését is.

A kormányszóvivő szólt arról is: fontos felhívni a figyelmet, hogy vásárlással sokat lehet tenni ezért a szektorért.

Objektum doboz

Nagy István elmondta, azért hozták létre a termeloikosar.hu nevű virtuális piacot, online internetes felületet, hogy a magyar termék, a magyar áru 21. századi módon is  a magyar vásárlók asztalára kerülhessen.

Az agrárminiszter mindenkit arra biztat, hogy keresse és válassza a hazai terméket, mert az biztonságot, minőséget, garanciát jelent.

Ezáltal magyar munkahelyeket tudnak megőrizni, a magyar gazdaságot tudják erősíteni és sok-sok magyar család megélhetését tudják biztosítani - monda a miniszter.

Plakátkampánnyal bővül a Vedd a hazait! Védd a hazait! mozgalom

A Vedd a hazait! Védd a hazait! mozgalom plakátkampánnyal bővül Budapesten, az akcióhoz már 20 márka, elsősorban élelmiszergyártók csatlakoztak; a kampány, a mozgalomhoz hasonlóan arra szolgál, hogy ráirányítsa a fogyasztók figyelmét a hazai termékek választásának fontosságára - mondta a mozgalmat elindító Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője kedden Budapesten online sajtótájékoztatón.

Benedek Eszter közölte, a plakátkampányban a főváros forgalmasabb megállóiban maszkkal fedett plakátokon buzdítanak arra, hogy „Vedd a hazait! Védd a hazait!”. Az egyes márkák üzenetei a szájmaszkot formázó borítás alatt olvashatóak, ezeket azonban csak a kampány későbbi részében fedik fel.

Benedek Eszter felidézte, a „Vedd a hazait!, Védd a hazait!” mozgalmat a Magyar Termék Nonprofit Kft. indította el március végén, amelyhez már több mint 50 cég csatlakozott, akik között az élelmiszergyártók mellett többek között kerékpárgyártó cég és dísznövénytermesztő cégek is vannak.

Hozzátette, a mozgalomhoz nem csak a Magyar Termék védjeggyel rendelkezők - jelenleg több mint 160 cég csaknem 4000 termékén található meg ez a védjegy - hanem minden olyan gyártó és kereskedő is csatlakozhat, amely hazai terméket állít elő vagy forgalmaz.  

Hozzátette, a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek hosszabb távon is megmaradnak, ebben a helyzetben a fogyasztók szolidaritásból is szívesebben fordulnak a magyar termékek felé, ezáltal pedig támogatják a Magyarországon működő vállalatokat, hozzájárulnak a munkahelyek megőrzéséhez, ráadásul tudatos döntésüknek köszönhetően megbízható hazai élelmiszerek, termékek kerülnek az asztalukra.

Kapcsolódó írásaink

A tavalyinál nagyobb lehet a belföldi vendégforgalom

ĀGuller Zoltán: A válságból való kilábalás mindig adócsökkentéssel és fejlesztések folytatásával, sőt ha lehet, még több fejlesztéssel érhető el - Újabb 150 milliárd forint jut turisztikai fejlesztésekre