Gazdaság
PM: Gyors és hatékony lépésekre van szükség az uniós válságkezelésben is

A magyar tárcavezető kiemelte: a válságkezelő programok kialakításakor nagy hangsúlyt kell fektetni a munkahelyek védelmére, a családok és a vállalkozások anyagi biztonságára.
Az ülésen egyebek mellett az áprilisban jóváhagyott hármas védőháló rendszer egyik eleméről, az Európai Beruházási Bank (EIB) páneurópai garanciaalapjának még nyitott kérdéseiről egyeztettek a tárcavezetők.
Az EIB által tagállami viszontgaranciával létrehozandó garanciaalap az elképzelések szerint mintegy 200 milliárd euró értékű kihelyezést hajtana végre az európai kis- és középvállalati szektor számára. Varga Mihály hangsúlyozta: a magyar kormány egyetért azzal, hogy szükséges a vállalkozások hitelezésének elősegítése. Jelentős kockázatot jelent ugyanakkor, hogy az EIB által létrehozott alap végső garanciája és fedezete a tagországok költségvetése lenne.
Mint mondta: nincsenek jó tapasztalatok a központilag felügyelt alapok felhasználásával kapcsolatban, főleg az azok felhasználásánál megfigyelhető földrajzi egyensúlytalanság miatt.
A pénzügyminiszter hozzátette: az elmúlt hónapokban minden ország saját forrásait mozgósítva komoly lépéseket tett a járvány gazdasági hatásainak kezelésére, ezért a hitelezés ösztönzésére hatékonyabb eszköznek ígérkezik, ha az állami viszontgarancia nemzeti keretek között marad.
Az ülésen a tárcavezetők megtárgyalták az Európai Bizottság pénzmosás elleni akciótervét, valamint szó esett a 2020. évi országjelentésekről is, derül ki a pénzügyi tárca lapunkhoz eljuttatott közleményéből.