Gazdaság

Döntött a parlament a Budapest-Belgrád vasútfejlesztésről

Egyszerűsödhetnek a Budapest-Belgrád vasútfejlesztés hatósági jóváhagyási folyamatai, így csökkenhet a projekt tervezési és kivitelezési ideje annak a törvénynek köszönhetően, amelyet 133 igen szavazattal, 58 nem és 3 tartózkodás mellett fogadott el az Országgyűlés kedden. A jogszabály biztosítja, hogy a projekt magyarországi szakaszához szükséges források rendelkezésre álljanak.

Döntött a parlament a Budapest-Belgrád vasútfejlesztésről
Gyorsítja és egyszerűsíti a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának korszerűsítéséhez kapcsolódó hatósági eljárásokat, ezzel támogatja a beruházás ütemterv szerinti előkészítését és megvalósítását az Országgyűlés ülésén elfogadott törvény
Fotó: MTI/Kovács Tamás

A kiemelten közérdekű beruházás Budapest-Kelebia közti szakaszát 15 százalékban a magyar fél finanszírozza, 85 százalékban a kínai biztosítja a forrásokat. A hitelt a Kínai Export Import Bank folyósítja, ezen hitelszerződés megkötését teszi lehetővé a törvény.

A jogszabály rendelkezik a környezeti védettség garanciájáról is, mert kimondja, hogy a projekt kivitelezése során a környezet és a természeti területek védettsége nem sérülhet.

Az Országgyűlés 2016-ban foglalta törvénybe a Magyarország és Kína között aláírt egyezményt a vasútfejlesztésről, a keleti nyitás stratégia részeként. A beruházás által Magyarország a régió első számú logisztikai központjává válhat.

A vasútvonal az európai törzshálózatnak is része, ezért kötelezettség is azt 2030-ig korszerűsíteni. A fejlesztés után a vonal kétvágányú lesz, azon 160 kilométer/óra sebességet engedélyeznek majd, terhelhetőbb lesz a pálya, és korszerű kommunikációs és irányító rendszerekkel is ellátják a vonalat.

Hatékony és egységes eljárási rend segíti a kiemelt jelentőségű vasúti beruházást - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a parlamenti döntést követően.

Gyorsítja és egyszerűsíti a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának korszerűsítéséhez kapcsolódó hatósági eljárásokat, ezzel támogatja a beruházás ütemterv szerinti előkészítését és megvalósítását az Országgyűlés ülésén elfogadott törvény. Az Ázsiából Európába tartó teherforgalomból tranzitországként Magyarország is profitál, hazánk kedvező adottságaival élve a régió logisztikai központjává válhat - emeli ki a tárca lapunkhoz eljuttatott kommünikéje.

A  Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának kapacitásbővítése magyar-kínai együttműködésben valósul meg. A fejlesztés tervezési, engedélyezési és kivitelezési szerződését tavaly írták alá a felek, az a finanszírozást biztosító hitelszerződés áprilisi véglegesítésével lépett hatályba, emlékeztet az ITM.

A munka a tervek szerint két évig tartó tervezéssel és engedélyeztetéssel megkezdődött. A projekt eredményeként a vonalszakasz a jelenlegi egy helyett két vágányon, 160 km/órás engedélyezési és 200 km/órás tervezési sebességgel, korszerű kommunikációs és vonatbefolyásolási rendszerekkel, felújított és akadálymentesített állomásokkal szolgálja majd ki az utasokat és fuvaroztatókat.

Az ITM javaslata alapján elfogadott törvényi szabályozás az európai TEN-T közlekedési törzshálózat részét képező vasútvonal fejlesztését, annak ütemterv szerinti megvalósulását segíti elő.

Az új előírásoknak köszönhetően csökkennek az uniós átjárhatósági műszaki előírások szerinti tervezés és kivitelezés kapcsán felmerülő kockázatok, növekszik a munka hatékonysága.

A rendelkezések a felelős szervek kijelölésével támogatják és egyszerűsítik a hatósági eljárási folyamatokat. A törvény határozott elvárásként rögzíti a környezet és a védett természeti területek védettségét a projekt kivitelezése során.

A parlamenti döntést követően az Opus Global közleményt adott ki, melyben tudatja: hatályba lép a Budapest-Belgrád vasútfelújítási szerződésnek a vasútvonal magyarországi szakasza teljes körű tervezésére és kivitelezésére vonatkozó része, miután létrejött az ennek finanszírozásáról szóló hitelszerződés a kínai Exim Bank és a magyar állam között, valamint az egyéb támogatási megállapodást a magyar állam, a vegyesvállalat és a megrendelő megkötötte.

A CRE közös irányítású magyar-kínai konzorciumban a tőzsdei társaság közvetett, 51 százalékos tulajdonában lévő RM International Zrt. fele részben vesz majd részt a munkálatokban. A beruházás összértéke 2,078 milliárd dollár.

Az Opus Global Nyrt. közvetett, 51 százalékos tulajdonában álló RM International Zrt. az egyik tagvállalata annak a magyar-kínai vegyes konzorciumnak, amely a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztését végezheti. A modern logisztikai folyosó magyarországi szakaszára a Magyar Államvasutak (15 százalék) és a Kínai Népköztársaság (85 százalék) által létrehozott, Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. írt ki pályázatot, amelyen a CRE Konzorcium nyerte el a megbízást.

A háromtagú konzorciumban a China Tiejiuju Engineering & Construction Kft. és a China Railway Electrification Engineering Group (Magyarország) Kft. képviseli a kínai állami vasúttársaságot. Az R-Kord Kft., valamint a Mészáros és Mészáros Kft. közös leányvállalataként működő RM International Zrt. pedig az OPUS GLOBAL Nyrt. érdekeltsége.

Az RM International Zrt. 50, míg két kínai partnere együttesen további 50 százalékos arányban vesz részt a konzorciumban, melynek megfelelően a felek a vállalási díjból is ebben az arányban részesülhetnek.

A megállapodás értelmében a CRE Konzorcium a Budapest (Soroksár) és Magyarország déli vasúti határállomása (Kelebia) közötti szakaszon tervezheti és építheti meg a közlekedési nagyberuházást. A jelenleg jellemzően egyvágányú, 150 km hosszú vasútvonal teljes egészében felújítandó, állapota helyenként kritikus, utoljára az 1960-as években korszerűsítették.

A vonal magyar és szerbiai szakaszának megépítésével három és fél óra alá csökkenthető a jelenlegi nyolcról a Budapest és Belgrád közötti menetidő, ami jelentősen felgyorsítja a Balkánra tartó, illetve onnan érkező forgalmat. A nyomvonal környezetének infrastruktúráját is fejleszti a beruházás, amelynek része több mint 100 kereszteződés, közel 100 kiszolgáló épület, 16 aluljáró, továbbá a szükséges hidak, zajvédő falak, térvilágítások, közművek megépítése, és az érintett állomások vasúti rendszereinek cseréje, épületeinek felújítása. Az építési engedélyek beszerzése mellett a környezetvédelmi hatástanulmányok, a környezetvédelmi engedélyek, valamint a kisajátítási tervek és azok földhivatali átvezettetése is a fővállalkozó feladata.

A finanszírozási megállapodástól függő kezdési időponttól számítva öt évet kap a CRE Konzorcium a vasúti szakasz újjáépítésének megtervezésére és kivitelezésére, a jótállási időszak további 2 év.

Az Opus Global Nyrt. a Budapesti Értéktőzsdén közzétett tájékoztatásában felhívta részvényesei figyelmét arra, hogy a szerződési feltételek teljesülésével a vállalkozási szerződés fedezetének biztosításához szükséges forrás rendelkezésre áll, így a 2020. május 18-i közlést követő hetedik napon a kontraktus hatályba lép.

Kapcsolódó írásaink