Gazdaság

Pünkösdi nyitásra készülnek a hazai fürdők üzemeltetői

Felére korlátozódik a fogadható vendéglétszám az intézményekben

Jövő nyárig biztosan nem oldják fel a teljes korlátozást a magyarországi fürdőkben, több helyen a pünkösdi nyitásra készülnek az üzemeltetők.

A magyarországi fürdőkben jövő nyárig biztosan nem lehet számítani a korlátozások teljes feloldására, a hamarosan nyitó fürdőkben egyelőre a korábbi vendégszámnak a fele lehet, és csak a szabadtéri medencék üzemelhetnek – mondta el az MTI-nek a Magyar Fürdőszövetség elnöke.

Boros László Attila ismertette, a legtöbb fürdőben a pünkösdi nyitásra készülnek, sok nagyobb fürdő pedig később, júniusban nyit. Hozzátette, az egészségügyi előírások, járványügyi óvintézkedések miatt fajlagosan megnőnek az üzemeltetési költségek, többletmunkaerőt, eszközvásárlást igényelnek. A Nemzeti Népegészségügyi Központ üzemeltetési feltételei alapján a felére korlátozódik az egy-egy fürdő által fogadható vendéglétszám, így minden fürdő nagyjából a normál kapacitásának, befogadóképességének a felével üzemelhet. Az előírás szerint egy főre négy négyzetméter vízfelületet kell biztosítani minden szabadtéri medencében, a szabadtéri zöldfelületeken pedig tizenhat négyzetmétert. A szolgáltatások közül kizárólag a szabadtéri medencék nyithatnak meg. A fürdők pénztá­rai­nál felfestéssel kell jelölni a betartandó távolságot, és a lehető legtöbb pénztár megnyitására törekednek a várakozás elkerülése érdekében.

A pénztárosoknak kesztyűt, szájmaszkot vagy plexi védőfalat biztosítanak majd. A beléptetésnél kézfertőtlenítőt biztosítanak a vendégeknek – sorolta. A belső vendégforgalmi részeken rendszeres fertőtlenítő takarítást végeznek, a kilincseket, korlátokat, villanykapcsolókat, vizesblokkokat óránként takarítják, fertőtlenítik – tette hozzá. Üzemelhetnek a csúszdák és azok az élményelemek, amelyek nem járnak vízfelszín feletti hatással, légbefúvással. Az örvények, sodrófolyosók működhetnek. A gőz- és szauna létesítményeket nem lehet megnyitni. A gyógyvizes medencék és termálmedencék nem nyithatnak meg, azonban megnyithatnak azok a medencék, amelyeknek engedélyezett fertőtlenítőszer-adagolása van. Boros László Attila meglepetésnek nevezte, hogy az eljárásrend betartásával elindulhatnak a fürdőkben az aeroszolképződéssel nem járó egészségügyi szolgáltatások.

Kapcsolódó írásaink