Gazdaság

Munkahelymentés kormánysegítséggel

A legtöbb kérelem a feldolgozóiparból, a turizmus-vendéglátás területéről és a kereskedelmi ágazatból érkezett

A munkahelyvédelmi bértámogatási program iránt a könnyítéseknek köszönhetően egyre nő az érdeklődés.

Eddig több mint 5400 vállalkozás nyújtott be kérelmet, csaknem 72 ezer munkavállalóra vonatkozóan – mondta tegnap Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára az operatív törzs sajtótájékoztatóján. Hozzátette: ez azt jelenti, hogy dolgozóként átlagosan több mint 160 ezer forint állami támogatásra pályáztak eddig a cégek és a munkavállalók közösen. Az államtitkár felhívta a figyelmet, hogy a kérelmeket továbbra is várják, hiszen a veszélyhelyzet nem szűnt meg. A munkahelyvédelmi bértámogatási program lehetőséget biztosít a vállalkozásoknak arra, hogy a koronavírus okozta helyzet miatt három hónapon keresztül csökkentett munkaidőben tudják foglalkoztatni munkavállalóikat, állami támogatások mellett – mutatott rá a politikus.

Bodó Sándor kifejtette, ha a vállalkozások ötvenszázalékos, azaz négyórás vagy hosszabb részmunkaidőben tudják foglalkoztatni dolgozóikat, akkor maximum hetvenötezer forinttal tud az állam hozzájárulni a foglalkoztatásukhoz.

A legtöbb támogatási igény a feldolgozóiparból, a turizmus-vendéglátás területéről, a kereskedelmi ágazatból, a gépjárműjavításból, a szállítás-raktározás ágazatból érkezett. A legtöbb kérelem Fejér megyéből, Budapestről, valamint Pest, Veszprém és Győr-Moson-Sopron megyéből érkezett – ismertette. Hangsúlyozta: a kormány célja az, hogy minél több munkahelyet tudjon megőrizni, megvédeni. Bodó Sándor elmondta, az ezt a célt szolgáló másik programban a kutatás-fejlesztés-innováció ágazatot támogatják. Eddig országszerte 7200 dolgozóra adott be kérelmet négyszáz kutató-fejlesztő cég. Ennek összege elérte az 5,2 milliárd forintot. A legtöbb kérelem a szakmai tudományos és a műszaki tevékenységből, a feldolgozóiparból, az információ-kommunikáció, a kereskedelem, a gépjárműjavítás és az adminisztrációs ágazatból érkezett – közölte.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom